Belföld

Lendvai: a Fidesznek a baloldallal van baja

Lendvai Ildikó szerint mára nyilvánvalóvá vált, hogy a jobboldalnak nem Gyurcsány Ferenccel van baja, sokkal inkább a baloldal létezésével; erről az MSZP elnöke a Népszavának adott interjúban beszélt.

„Hazugság volt, hogy Gyurcsánnyal van bajuk. Velünk van a bajuk, a baloldallal. Az a baj, hogy létezünk. Hogy nem egy a tábor és egy a zászló” – fogalmazott Lendvai Ildikó a lap szombati számában megjelent interjúban.

„Nyilvánvalóvá vált, hogy amit az utóbbi években ezer decibellel kiabáltak az emberek fülébe, hogy +Gyurcsány a hibás, a baloldaliakkal tulajdonképpen nincs is akkora bajunk+, az egyszerűen nem igaz” – mondta a politikus, aki szerint ez volt a magyar közélet nagy hazugsága, nem az öszödi beszéd.

Nem morális vita, hatalmi harc

Kijelentette: a hazugságok mögül most kiviláglott az igazság, hiszen „minden kormánnyal baj van, amelynek élén nem a Fidesz áll. Minden emberrel baj van, aki nem a Fideszre szavaz”. Hozzátette: morális vitának hazudták, ami mindig is hatalmi harc volt.

A miniszterelnök-jelölés folyamatával kapcsolatban Lendvai Ildikó úgy vélekedett, ez mélyebb bajt mutatott, mint a kapkodás.

„Ez a hét azért lett a demokrácia szégyene, mert Európa közepén egy demokratikusan működő országban nemzeti sporttá válhatott a miniszterelnök-riogatás, ijesztgetés, fenyegetés, megalázás, a lelki terror sokféle eszköze” – fogalmazott.

Képviselő marad

Lendvai Ildikó saját parlamenti jövőjével kapcsolatban – kérdésre válaszolva – azt mondta: bár a jövőben frakcióvezetőként nem, de parlamenti képviselőként vesz részt a vitákban, s így vehet részt a munkában. Erre példaként Dávid Ibolya és Fodor Gábor gyakorlatát említette, amit – mint mondta – követendőnek tekint.

Kijelentette: kifejezetten károsnak tartja, ha egy pártelnök – mint a Fideszé – szimbolikusan azt üzeni, hogy a parlament nem fontos neki és nem ott kívánja elmondani a gondolatait.

A Fidesz szerint az MSZP bukott le

Bajnai-kormány ízig-vérig MSZP-SZDSZ-kormány, ugyanazok hozzák létre, akik csődbe vitték az országot – áll a Fidesz reagálásában.

Mint Cser-Palkovics András,a Fidesz helyettes szóvivője fogalmazott: Lendvai Ildikó és a szocialisták újra lebuktak. Szó sincs már szakértői kormányról, válságkezelő kormányról. A Bajnai-kormány ízig-vérig MSZP-SZDSZ-kormány, ugyanazok hozzák létre, akik csődbe vitték az országot, ugyanúgy brutális megszorításokra alapozza politikáját, mint elődei, és ugyanúgy csak a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás, a koncon marakodás tölti ki mindennapjait, mint a korábbi szocialista kormányokét.

Bukott, leszerepelt szocialisták hatalomátmentése helyett az emberek kezébe kell visszaadni a jövőről való döntés lehetőségét, mielőbb új választásokat kell tartani! – hangsúlyozza a Fidesz helyettes szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik