Belföld

Még kérdéses Veres jövője

Még hátra van egy újabb Bajnai Gordon-Veres János találkozó - értesült az MTI. Veres János pénzügyminiszter ezt nem erősítette meg, ehelyett azt hangsúlyozta, neki az a fontos, hogy az általa előkészített program megvalósítása folytatódjon.

Veres János jövőjéről még nincs megegyezés – tudta meg az MTI szocialista forrásból. A miniszterelnök-jelöltnek így még a napokban egyeztetnie kell a pénzügyminiszterrel, mielőtt kedden bejelentené kormányának névsorát.

Ezt az értesülést Veres János nem erősítette meg. Azt mondta: neki személy szerint az a fontos, hogy az a program, amelynek előkészítésében részt vett, és amelynek eredményeképpen a költségvetési hiányt sikerül 3 százalék alá szorítani, folytatódjon. A program meghozta az Európai Bizottság elismerését, és javította Magyarország hitelességét – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik