Belföld

Kedd délután már Bajnai lesz a miniszterelnök

Április 14-én szavaz a parlament a konstruktív bizalmatlansági indítványról. Ha az MSZP és az SZDSZ állja a szavát, akkor délután már Bajnai Gordonnak hívják Magyarország miniszterelnökét. A Parlamenten kívül civilek szerveznek tiltakozást, és követelik, hogy az ülésteremben ők is szót kapjanak

Megállapodtak a parlamenti frakciók a bizalmatlansági indítványt tartalmazó határozati javaslat tárgyalásáról, amely lényegében kitölti a keddi plenáris ülés napirendjét. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke elmondta: a jövő keddi parlamenti ülés Velez Árpád (MSZP) mandátumigazolásával kezdődik, majd a konstruktív bizalmatlansági indítvány vitájával folytatódik.

Válasz és viszontválasz

Ennek keretében elsőként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Bajnai Gordon kormányfőjelölt mond beszédet, amelyhez két körben, először 20-20, majd 10-10 percben szólhatnak hozzá a frakciók. A vita végén Bajnai Gordon negyedórában reagál az elhangzottakra.

A házelnök közölte: ezután szavaznak a képviselők a konstruktív bizalmatlansági indítványról, majd az új miniszterelnök leteszi az esküt.

Szili Katalin kitért arra: szintén kedden szavaznak a képviselők költségtérítéséről szóló népszavazásról, de más ügyben határozathozatalt nem terveznek. A házelnök beszámolt arról: a Fidesz azt kérte, hogy a parlament feloszlásáról szóló javaslatuk tárgysorozatba vételéről vagy sürgősségi tárgyalásáról is döntsön 14-én a Ház.

Be akarnak menni az ülésre

Demonstrációt szervez keddre a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nevű szerveződés a Kossuth térre. A CÖF egy “politikai akciót” is végre szeretne hajtani kedden: részt akar venni ugyanis a konstruktív bizalmatlansági indítvány parlamenti vitájában, az Országgyűlésben. Eszerint a fórum delegációjának vezetője a vitában felolvasná petíciójukat – mondta Fricz Tamás szervező.

Hozzátette: megkeresik Szili Katalin házelnököt, és megkérik, a házbizottság rendkívüli ülése döntsön úgy, hogy a CÖF képviselője részt vehessen a bizalmatlansági indítvány vitájában.

Nem konstruktív bizalmatlansági indítványra, hanem az Országgyűlés feloszlatására és előrehozott választásra van szükség – fogalmazta meg követelésüket. A Civil Összefogás Fórum vasárnap a Hősök terén tartott demonstrációt az előrehozott választásokért.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.