Belföld

Bárándy kompenzálná a legrászorultabbakat

Kompenzálni lehetne a későbbiekben a legrászorultabb rétegeket, ha a költségvetés helyzete megengedi azt - mondta Bárándy Gergely, az MSZP elnökségi tagja szerdán.

A politikus megerősítette, hogy a párt országos elnöksége ötleteket, javaslatokat juttat el Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölthöz, amelyek a válságkezelő programban erősíthetik a társadalmi igazságosság elvét. Bárándy Gergely elmondta, hogy a keddi elnökségi ülésen felvetődött a luxusautók súlyadójának megemelésé és az, hogy az állami támogatásban részesülő cégek vezetőinek prémiuma kiemelkedően magas adókulcs alá essen.

Az elnökségi tag egyetért azzal, hogy át kell gondolni az állami cégek igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági tagjai juttatásainak szabályait. Az elképzelések között van az országgyűlési képviselők költségtérítésének és az állami vezetők juttatásainak újragondolása is. Bárándy Gergely közölte, remélik, hogy az elnökség javaslataival javul a költségvetés helyzete. Szerinte amennyiben a későbbiekben a pluszbevételek lehetővé teszik, akkor a legrászorultabbakat, a nyugdíjasokat, valamint a távhővel fűtőket kompenzálni kellene.

Az elnökség úgy gondolja, hogy vannak még olyan pontok a kormány programjában, amelyeket baloldalibbá kellene tenni, de ez nem jelenti azt, hogy felpuhítanák Bajnai Gordon programját.
Javaslataik olyanok, amelyektől kifejezetten többletbevétel várható – fűzte hozzá. Bárándy Gergely szerint olyan intézkedésekről van szó, amelyek a büdzsé bevételi oldalát növelik, és kifejezetten a társadalmi igazságosság kiterjesztését szolgálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik