A Fidesz közleménye szerint egy újlipótvárosi ház biztonsági őre Gubicza Katalint a nyakánál megragadta, és elrángatta a postaládák elől, ahova a szórólapokat szerette volna bedobni. A másik szórólapozó képviselő Szabó György volt.
Gubicza Katalin önkormányzati képviselő elmondta: a XIII. kerületi Radnóti utca és Visegrádi utca kereszteződésében álló társasház biztonsági őre a szórólapok osztása közben minden indok nélkül nyakánál fogva megragadta, és kidobta a lépcsőházból. Hozzátette: a biztonsági őr csak annyit mondott, hogy hagyják abba a szórólapok bedobálását a postaládákba.
A sértett közölte: még intézi a látleletet, utána feljelentést tesz.
Gubicza Katalin hangsúlyozta: a történtek ellenére folytatja a szórólapok osztását.
Az MSZP XIII. kerületi szervezete a Gubicza Katalint ért támadásra reagálva azt közölte, hogy a szocialisták minden erőszakot, provokációt elutasítanak és elítélnek.
Megengedetlennek tartják az önkényeskedést, a testi épséget veszélyeztető fizikai erőszakot, a választási kampány szabályainak bármely fél részéről történő megsértését – olvasható a Borszéki Gyula kerületi elnök által jegyzett közleményben.
