Belföld

Gyurcsány: mi lesz ha elfogy Bajnai levegője?

Gyurcsány Ferenc leköszönő miniszterelnök-pártelnök Bajnai Gordont ajánlotta új kormányfőnek a küldötteknek a vasárnapi MSZP-kongresszus első felszólalójaként.

Nem az a kérdés, hogy megszavazzák-e őt miniszterelnök-jelöltnek, mert biztos abban, hogy ezt megteszik.
Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a kérdés az, hogy a szocialisták elég erősek lesznek-e, hogy kitartsanak mellette legalább egy évig, megvédik-e, amikor támadják személyét, tevékenységét és családját, és mögötte állnak-e majd, amikor úgy érzi, elfogy körülötte a levegő.

“Nemcsak Bajnai Gordonról kell szavazni, (…) magatokról kell szavazni” – mondta a küldötteknek Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: nem az a nagy teljesítmény, hogy megszavazzák Bajnai Gordon személyét, hogy támogatják programját. A kérdés az, “támogatni fogjátok-e akkor is, amikor sokan már nem fogják támogatni” – fogalmazott.

Arra kérte a küldötteket, úgy szavazzanak Bajnai Gordonra és programjára, hogy egyben arról is nyilatkoznak, vállalják a küzdelmet, a támogatást a vitatkozó hétköznapokban is.
Magyarország következő miniszterelnöke: Bajnai Gordon – zárta beszédét Gyurcsány Ferenc.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik