Belföld

Ultimátum az MSZP-nek

A szabad demokraták egyik országgyűlési képviselője ultimátumot adott a szocialistáknak: támogatják Bajnait a kongresszuson, vagy előrehozott választások következnek.

Ha a vasárnapi MSZP kongresszuson a szocialisták mégsem támogatják Bajnai Gordont és miniszterelnök-jelöltként kidolgozott programját, az SZDSZ a parlament feloszlatására szavaz – közölte Kovács Kálmán szerdán Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján.

Bajnai Gordon teljesíti az SZDSZ válságkezelő programra és személyekre vonatkozó elvárásait, ami egy válságkezelő kormány létrehozásához szükséges – jelentette ki a szabad demokraták Zala megyei elnöke, országgyűlési képviselője és országos tanácsának tagja.

“Amennyiben ezek a feltételek nem teljesülnek, és ebből kihátrál a szocialista párt vagy a miniszterelnök-jelölt, akkor nem marad más lehetőség, mint a parlament feloszlatásának támogatása” – mondta. Hozzátette, hogy ugyanez vonatkozik arra, ha “Bajnai megkezdi miniszterelnökként a munkáját, és kiderül, hogy az ígéretek ellenére nincs meg a támogatás amögött a program mögött, amit a szocialista és a szabad demokrata frakció vélhetőleg el fog fogadni”.

A képviselő annak ellenére nyilatkozott így, hogy az SZDSZ országos tanácsa is csak vasárnap dönt Bajnai személyének elfogadásáról, igaz, az ügyvivői testület, és a frakció már megszavazta Bajnai támogatását.

Kovács Kálmán kifejtette, hogy az SZDSZ-en belül is komoly viták voltak és vannak arról, szabad-e még egy esélyt adni, vagy jöjjön az előre hozott választás. Vasárnap ezért megvárják a szocialista kongresszus döntését, majd ennek ismeretében hozzák meg saját politikai döntésüket.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.