Belföld

Megszűnik a Reformszövetség?

A Reformszövetség április 2-i ülésén áttekinti az elmúlt időszak munkájának eredményeit, céljainak teljesülését, s ennek alapján dönt a további teendőkről - jelentette be a szervezet szerdán. A döntésről még csütörtökön tájékoztatást adnak.

Internetes portálok ezt megelőzően arról számoltak be, hogy miután kidolgozta a megalakulásakor ígért átfogó gazdaság- és társadalompolitikai reformprogramot, megszűnik a Reformszövetség.

A szervezet sajtóközleménye szerint, miután az elmúlt hetekben sor került a Reformszövetség javaslatainak kidolgozására, majd azok közzétételére és az egyes programelemek részletes és széles körű megvitatására, a gazdasági és tudományos élet szakértőinek részvételével létrejött szervezet teljesítette vállalásait.

A Reformszövetség tavaly novemberben alakult az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) képviselt kilenc munkaadói szervezet vezetői, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezetőjének és volt elnökeinek részvételével. A testület megalakulásakor azt a küldetést vállalta, hogy a kialakuló világgazdasági válság közepette szakmailag megalapozott programot kínál a megfelelő kríziskezelés feltételeinek megteremtésére. A Reformszövetség a 2009 és 2013 közötti öt évre gazdaságpolitikai programot dolgozott ki, amelynek középpontjában a magyar gazdaság teljesítőképességének növelése, a versenyképesség javítása és a recesszióból való kilábalást segítő növekedés támogatása áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik