Belföld

Nyomoz az NNI a Magyar Telekomnál

Hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Magyar Telekom-csoport tagjai által kötött bizonyos szerződések és egyéb ügyek kapcsán; a cégcsoport a nyomozásban együttműködik az NNI-vel.

A Magyar Telekom által a BÉT hivatalos honlapján kedden közzétett közlemény szerint a csoportnál folyamatban lévő belső független vizsgálattal kapcsolatos kifizetések vonatkozásában indult nyomozás.

Az NNI erről március 28-án tájékoztatta a távközlési társaságot.
A közlemény szerint a Magyar Telekom nem tudja megítélni az NNI-nyomozás időigényét és annak kimenetelét, ahogyan azt sem, hogy lesz-e, és ha igen, milyen hatása az NNI-nyomozásnak a társaságra, illetve annak pénzügyi beszámolóira.

Ugyanígy nem tudja megítélni a társaság a nyomozásnak a belső független vizsgálatra és a folyamatban lévő egyéb hatósági vizsgálatokra gyakorolt esetleges hatását.

Vádemelést javasolhatnak

Az NNI a nyomozás eredményeképpen az általa vizsgált kifizetésekkel kapcsolatban bizonyos személyek ellen büntetőjogi szankciókat célzó vádemelést javasolhat az ügyészségnek.
A cég közleménye szerint a hatóságok büntető vagy polgári jogi szankciókat alkalmazhatnak, beleértve a pénzbüntetést is, illetve további változtatásokat kezdeményezhetnek a cégcsoport üzleti tevékenységével és megfelelőségi programjával kapcsolatban.

A Magyar Telekom a 2008. évről szóló jelentésében a macedón tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban azt közölte, hogy 6 szerződést vizsgálnak független elemzők. Az ezekkel összefüggő költségek tavaly 5,4 milliárd forintot tettek ki.

Montenegrói érdekeltség

A Magyar Telekom már 2006 februárjában megbízta az amerikai White&Case jogi irodát két, összesen 8 millió euró értékű tanácsadási szerződés kivizsgálásával, ezeket a távközlési cég két montenegrói érdekeltsége kötötte.

Ennek előzményeként a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgálói nem írták alá a Magyar Telekom 2005-ös pénzügyi beszámolóját, “a gyanús montenegrói tranzakciók miatt”. A belső vizsgálatot a cég macedóniai érdekeltségeinek hasonló ügyleteire is kiterjesztették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik