Belföld

Lendvai lehet az MSZP elnöke

Gyurcsány Ferenc egyértelművé tette, hogy nem kíván pártelnök lenni. Sokan Lendvait vagy Kiss Pétert szeretnék a poszton látni. Utóbbi viszont a frakcióvezetőt támogatja inkább.

Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezető neve is szóba jöhet az MSZP elnökeként – mondta Kiss Péter, az MSZP alelnöke. Kétségtelen, hogy Lendvai Ildikó neve szóba kell, hogy jöjjön – válaszolta a kancelláriaminiszter arra a kérdésre, mely szerint a frakcióvezetőt javasolták pártelnöknek, és ő is a támogatásáról biztosította. Kiss Péter hozzátette: ő is nagyra tartja a frakcióvezető elmúlt években elvégzett munkáját.

Az MSZP vezető tisztségviselőinek megbeszélése után az alelnök elmondta, abban maradtak, hogy nyílt jelölési folyamatban állítanak a vasárnapi kongresszusra pártelnököt.
Megjegyezte, csütörtökre derül ki, kik a jelöltek, a jelölési folyamat most indul.

Gyurcsány már lemondott

Az alelnök elhárította azt a kérdést, hogy Gyurcsány Ferenc elindul-e újra a pártelnöki posztért, mondván ezt a kérdést nem neki kell feltenni. “De a beszélgetés abból indult ki, hogy ezt a bejelentést (a lemondásáról ) már megtette a hétvégén” – fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy ő elindul-e a pártelnöki posztért, a miniszter csütörtökre ígért választ.

Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc leköszönő pártelnök-miniszterelnök jövőjéről esett-e szó a megbeszélésen, Kiss Péter azt mondta, a tanácskozás nem személyek jövőjével foglalkozott, hanem sokkal inkább a jelölési és a választási folyamattal.

A megyei elnökök Lendvait szeretnék

A megyei elnökök és a pártvezetés kedd délelőtti megbeszélésén a megyei elnökök döntően azt támogatják – bár erről nem szavaztak -, hogy Lendvai Ildikó frakcióvezető legyen az MSZP új, átmeneti elnöke. Az információk szerint Lendvai Ildikó egyelőre nem hajlik a felkérésre, szívesebben folytatná a frakció élén a munkát. Tiszta helyzetre, a kongresszusra kiérlelt álláspontra, egy jelöltre van szükség – mondták többen.

A hét végén még Kiss Péter alelnök vagy Szekeres Imre elnökhelyettes pártelnökké választása merült fel. Közleményük szerint a legnagyobb delegáció, Budapest Gyurcsányt, Kisst vagy Lendvait tudná elképzelni a párt élén. A megyék inkább Szekerest támogatnák.

Gyurcsány a Táncsics Alapítványnál landolhat

Mielőtt felvetődött volna a frakcióvezető neve, többen azt szorgalmazták, hogy szimbolikus figuraként Vitányi Ivánt válasszák meg pártelnöknek, de ezt a megoldást elvetették.

Gyurcsány Ferenc állítólag nem kíván semmiféle tisztséget vállalni a jövőben, legfeljebb a Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriumi elnöki posztját töltené be.

A hét vége előtt a megyei elnökök még újból tanácskoznak, csütörtökön a választmány ülésezik és hívja össze a vasárnapi kongresszust.

Jelöltté az eddig ismert módokon válhat valaki: el kell nyernie a jelölőbizottságban a megfelelő támogatást, illetve a kongresszuson a küldöttek egyharmadának támogatását. A megválasztáshoz pedig a küldöttek felének támogatása szükséges.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik