Belföld

Botka nyugalomra intette Gyurcsányt

Megnyugtatja a belpolitikát, ha Gyurcsány Ferenc a következő időszakban nem vállal politikai vezetői szerepet - mondta a Délmagyarországnak Botka László (MSZP), aki szerint Bajnai Gordon programja alkalmas a legfontosabbakra: az élőmunka terheinek és a szociális kiadásoknak a csökkentésére.

Az MSZP Csongrád megyei elnöke a lap keddi számában megjelent nyilatkozatában kifejtette: minden párt- és személyes érdeket félre kell tenni, az országnak gazdasági stabilitásra van szüksége. A világgazdasági válság elején vagyunk, meg kell védeni a magyar embereket, cégeket, családokat a 400 forintos euró rémétől, és meg kell akadályozni, hogy egymillió munkanélküli legyen az országban – hangsúlyozta.

Csökkentené a terheket

A szocialista politikus szerint drasztikusan csökkenteni kell az élőmunkára rakódó közterheket és bérterheket, tehát az szja- és tb-járulék jelentős csökkentésére van szükség.
Közölte: ezzel párhuzamosan a válság időszakában mindenkitől, aki a központi költségvetésből szociális juttatásként vagy egyéb módon támogatásban részesül, néhány ezer forintot el kell venni. Az átmeneti kormány feladata ennek megvalósítása, Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt pedig olyan programot hirdetett, amely megfelel ennek – tette hozzá.

“A szombati megyeelnöki értekezleten bölcs döntésnek neveztem Gyurcsány Ferenc pártelnöki lemondását. Az elmúlt egy hét eseményei után nem maradt más választása. Ezzel a lépéssel elősegítette, hogy Bajnai mellett meg lehessen teremteni a politikai és parlamenti támogatást. Talán megnyugtatja a magyar politikát, ha Gyurcsány Ferenc a következő időszakban nem vállal politikai vezető szerepet” – fogalmazott Botka László, aki cáfolta, hogy a pártelnököt a megyei elnökök buktatták volna meg.

Ártott a múlt hét

Az MSZP-ről azt mondta: az elmúlt egy hét többet ártott a párt presztízsének, mint az elmúlt két év, „de jelen pillanatban nem számít párt- és személyes érdek; stabilizálásra van szükség, ehhez pedig az MSZP-t is stabilizálni kell”.

Végül kijelentette: korrektnek tartja, hogy Bajnai Gordon az MSZP- és az SZDSZ-frakciótól is egyértelmű elkötelezettségvállalást vár arra vonatkozóan, programját támogatni fogják a parlamentben. “Nincs más lehetőség. Ha a Fidesz kerülne hatalomra, ők sem tudnának mást csinálni” – mondta a politikus a napilapnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik