Neil Shearing, a Capital Economics londoni gazdaságelemző cég közép-európai közgazdásza azt mondta: Bokros Lajosnak „jó pedigréje van a piacon”, a volt pénzügyminiszter kormányfői jelölésének jóváhagyása „kétségtelenül pozitív” piaci hatással járna.
Shearing megjegyezte ugyanakkor, hogy a piac egész jól viseli a térségben zajló politikai felfordulást, a cseh korona gyengült egy kicsit, de a forint például „a közelében sem jár” a legutóbbi mélypontoknak.
A Capital Economics londoni elemzője szerint ebből az a következtetés vonható le, hogy a belpolitikai fejleményeknél jelenleg sokkal nagyobb hatóerő a globális kockázatvállalási hajlam. A kérdés az, hogy az erősödési folyamat fenntartható-e; ha nem, akkor a térségi politikai belharcok már lefelé ható nyomásnak tennék ki a valutákat, vagyis „még nem vagyunk kint a vízből”, mondta Shearing.
A 4cast londoni gazdaságelemző és előrejelző ház elemzői közölték: ha választani kellene az előrehozott választások, illetve egy olyan konstruktív bizalmatlansági indítvány között, amelynek eredményeként megfelelő programmal bíró megfelelő miniszterelnök kerül az ország élére, feltétlenül ez utóbbit pártolnák.
A 4cast szerint mindazonáltal az a vélemény sem helytálló, hogy Magyarországnak a súlyos költségvetési helyzet miatt nincs két-három-négy hónapja az idő előtti választásokra és az új kormány megalakulására. Az IMF-csomag ugyanis „nagyon erős” védelmet ad, és általa biztosítva van a magyar közadósság-törlesztés finanszírozása.
