Belföld

Sólyom június 7-re írta ki az EP-választást

Június 7-ére írta ki a magyarországi európai parlamenti választásokat Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Nem született meglepetés, Sólyom László köztársasági elnök ugyanis június hetedikére tűzte ki az Európai Parlament tagjainak választását. A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint a választásokat az Európai Unió által meghatározott időtartamon belüli napra kell kitűzni.

A jogszabály szerint az államfőnek a választást megelőző 72. napig – március 27-éig – kellett kiírnia annak időpontját. Az államfő egy nappal a határidő letelte előtt írta ki a voksolást.

Ha csütörtökön feloszlatná magát a parlament, akkor egy napon lennének az országgyűlési és az EP-választások.

Sólyom László köztársasági elnöknek az alkotmányban és a jogszabályokban megfogalmazott joga és kötelessége a választások időpontjának kijelölése – mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője.

A szocialista politikus arra reagálva, hogy Sólyom László köztársasági elnök június 7-ére írta ki a magyarországi európai parlamenti választásokat, azt mondta: az MSZP most az országot kormányozza, és nem elsősorban a kampánnyal van elfoglalva.

Hozzátette: a szocialista párt április elején kezdi gyűjteni a kopogtatószelvényeket. Mint mondta, a reklámfelületeken való megjelenést a kampány későbbi szakaszában tervezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik