Belföld

Gyors megállapodást szeretne az MSZP

Az MSZP minél gyorsabban megállapodna a miniszterelnök-jelöltről - mondta Simon Gábor, az MSZP országos választmányának elnöke szerda reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

„Igyekszünk minél gyorsabban megállapodni. A közjogi határidő meg van szabva, hogy mikor kell a konstruktív bizalmatlansági indítványt benyújtani. A szándékaink szerint a héten meg szeretnénk állapodni, de mindenképpen a közjogi határidőn belül” – hangsúlyozta Simon Gábor a Nap-kelte műsorában. A politikus hozzátette: a megállapodás azonban nem lehet ultimátum, és nem diktátum.
Az országnak ma az az érdeke, hogy legyen a parlament széles támogatását élvező miniszterelnöke.

A politikának mindent meg kell tennie, hogy a következő hónapokban talpon maradjon az ország, ehhez kell a parlamentben érdemi többséget találni – tette hozzá. Arra a felvetésre, igaz-e, hogy az elnökség és a frakció egésze nem áll Surányi György mögött, a választmányi elnök kiemelte: „nem volt ilyen kiszorítás, nem szemezgettünk”. Mint mondta, „érdeklődéssel hallja” azokat az értesüléseket, miszerint a frakció egésze nem állna Surányi György mögött. „A tárgyalásokon a nevek kerültek szóba és az a feladat, amit meg kell oldani” – hangsúlyozta a választmányi elnök.
A jelöltekkel Gyurcsány Ferenc pártelnök konzultált, az MSZP elnöksége összességében nem – fűzte hozzá.

Arra a kérdésre, hogy lehet-e egy negyedik jelölt is a miniszterelnöki posztra, Simon Gábor azt mondta: egyelőre a felvetett háromról kell konzultálni. A felvetésre, hogy mennyire szólna bele Gyurcsány Ferenc vagy az MSZP az új miniszterelnök munkájába, a politikus azt mondta: „ha egy miniszterelnököt megválasztanak, akkor neki önálló cselekvési kompetenciája van”, ugyanakkor ez mégiscsak egy pártok és frakciók által támogatott kormány és miniszterelnök lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik