Belföld

Megnevezik jelöltjeiket a szocialisták

Glatz Ferenc, Surányi György és Vértes András az MSZP jelöltje a miniszterelnökségre - mondta Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető az InfoRádióban.

A politikus az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: több jelölttel már zajlottak előzetes megbeszélések az elmúlt napokban, de először közülük senkit nem nevezett meg, megvárta Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatóját.

Lendvai Ildikó szerint azt várják az új miniszterelnöktől, hogy folytassa a rövid távú válságkezelést. Az új kormányfőtől azt is várják, hogy kezdjenek el közösen gondolkodni a válság után időszakon, és nagyobb szerkezeti átalakításokon. „Az sem baj, ha valaki nem párttag, Medgyessy Péter sem volt az” – mondta.

A mostani jelöltek kiválasztásakor nem az volt a közvetlen cél – bár nem kizárható -, hogy a következő választást is velük csinálja végig az MSZP. A mostani gazdasági bajokra kell együtt megoldást keresniük, illetve az ország hosszabb távú gazdasági bajaira kell terápiát adniuk.

A miniszterelnök leváltása az egész kormány cseréjét jelenti. A miniszterek, államtitkárok mandátuma is lejár ezzel. Nincs akadálya közjogilag, hogy a régi kormánytagok közül is bekerüljön valaki. A politikai célszerűség azt diktálja, hogy a kulcstárcákra a saját embereit hozza az új kormányfő, de meg kell néznie, hogy ki a legalkalmasabb – mondta Lendvai.

Fájni fog a válságkezelés

Az új miniszterelnök feladata természetesen a kormány irányítása lesz, és a válság kezelése. Folytatnia kell a kiadáscsökkentést, költségvetési egyensúlyt kell teremtenie. A reformok (adó-, nyugdíj-, szociális vagy épp az egészségügyi, oktatási reform) átviteléhez a frakcióvezető szerint társadalmi megértés kell, de az SZDSZ támogatására is számítanak.

Várható a közösen kialakított program, egyeztetni fognak. Koalícióra nem lépnek, a szabad demokraták nem adnak minisztert az új kormánynak, de külső támogatóként mellettük állnak – mondta Lendvai Ildikó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik