Az SZDSZ elnöke szerint azt a „politikai agóniát, amit az elmúlt hónapokban láttunk”, folytatni nem lehet. Fodor úgy véli, hogy Gyurcsány Ferenc javaslatai nem mutatnak kiutat a válságból, amely társadalmi és gazdasági válság egyaránt. Ezért olyan személyt keresnek, aki mind a két válságot meg tudja oldani.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy több miniszterelnök-jelöltjük is van, de nem akart neveket mondani.
Fodor Gábor úgy fogalmazott, hogy a kormányfő mostani lépését a kezdetnek tekinti, mert ez lehetőséget ad arra, hogy az ország valóban kijusson ebből a válságos helyzetből, „a társadalmi és gazdasági válság együttes kátyújából, és elinduljon egy új kibontakozás Magyarországon, de ehhez nagyon sok minden kell”.
Kitért arra, hogy egyelőre nem lehet tudni, mi zajlik az MSZP kongresszusán, „ha ne adj isten úgy fejeződik be a mai nap, hogy egy baloldali fordulat következik be a szocialista pártban, nyílván ennek az esélye kevés lesz, és elszáll, hogy egy értelmes reformpolitikát folytassunk Magyarországon”. Leszögezte, hogy az SZDSZ csak a reformpolitika mellé tud odaállni.
