Egy feldúlt anya tett feljelentést még március 12-én a Nógrád megyei Bátonyterenyén, mert állítása szerint a fiát az előző nap három másik fiatal bántalmazta az iskolában. A rendőrség csak most hozta nyilvánosságra az ügyet.
A hölgy két diákot név szerint megnevezett, harmadik társukat viszont nem ismerte. A nyomozók információi alapján a 14 éves fiút egy nála egy évvel idősebb fiú és két társa állta körbe egy tanteremben. Egy vita során az MP3-lejátszóját követelték. A fiú megijedt és átadta a készüléket, de miután elmentek, az igazgatónőhöz sietett, és elpanaszolta a történteket.
Az igazgatónő visszakérte a lejátszót, és visszaadta a tulajdonosának. Csakhogy a többiek ezt nem hagyták annyiban és néhány óra elteltével a fiúra támadtak az iskola folyosóján. A sértett diák állítása szerint ütötték és rugdosták, ennek következtében súlyos sérüléseket szenvedett.
A rendőrség hamarosan elfogta a két 15 éves fiút és harmadik, 14 éves társukat. A gyanúsítottak kihallgatása után – melyen részben elismerték tettüket – őrizetbe vették őket, és indítványozták előzetes letartóztatásukat.
