Belföld

Forsense: mélyponton a lakosság közérzete

Romlott az ország gazdasági helyzete az elmúlt egy esztendő során, a saját anyagi helyzet tekintetében pedig 65 százalékos a romlást észlelők aránya. A Fidesz-szavazók egyéni jövőképe sokkal borúsabb, mint az MSZP-t választóké – derül ki a Forsense közvélemény-kutatásából.

A Forsense 1000 főt kérdezett meg arról, hogy hogyan látják az elmúlt egy év magyar gazdaságát és saját anyagi helyzetük alakulását, illetve mit várnak a 2009-es évtől. A közvélemény-kutatásból kiderül, hogy az ország közeljövőjével kapcsolatosan sokkal többen várnak romlást, mint javulást.

Romló közhangulat

A megkérdezettek legnagyobb része a gazdasági válsággal kapcsolatos eseményt jelölt meg, mint az elmúlt hetek legfontosabb történése. A lakossági közérzet index történelmi mélypontra (20 pont) zuhant, és a megkérdezetteknek mindössze 2 százaléka adott közepesnél jobb osztályzatot arra a kérdésre, hogy megítélésük szerint hogyan mennek a dolgok az országban.

Az ország tavalyi gazdasági teljesítményét minden társadalmi csoport erősen negatívan élte meg, bár az MSZP-szavazók, az inaktívak, és az 55 évnél idősebbek az átlagnál kissé magasabb osztályzatokat adtak. A saját anyagi helyzetük alakulását legsötétebben a Fidesz szavazói látták, de az átlagnál rosszabbul ítélték meg saját anyagi helyzetük alakulását a vidéken élők, az alacsony iskolai végzettségűek és az alacsony jövedelműek.

Negatív jövőkép

Az ország közeljövőjével kapcsolatosan sem a bizakodás a jellemző: sokkal többen várnak romlást az elkövetkező egy évben (59 százalék), mint ahányan javulást prognosztizálnak (16 százalék). Az egy évvel korábbi állapothoz képest közel 25 százalékot nőtt a romlást várók aránya, és 10 százalékkal csökkent a javulást váróké. A Fideszre szavazók több mint kétszer akkora arányban várnak jövőre romlást (77 százalék), mint az MSZP-t választók (35 százalék).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik