Belföld

Újratárgyalják a 200 milliós táppénzcsalók ügyét

A Tolna Megyei Bíróságon kedden újra kezdődött annak a két Győr-Moson-Sopron megyei férfinak a pere, akik hamis igazolással igényeltek közel kétszázmillió forint táppénzt - közölte a bíróság büntető kollégiumának vezetője.

Hauszmanné Szőke Rita elmondta: az első rendű vádlott még 2004. július 30-án 193 millió forint táppénzt igényelt a Tolna Megyei Egészségbiztosítási Igazgatóságtól, amelyhez a másodrendű vádlott állított ki hamis munkáltatói igazolást. Pénzhez végül nem jutott hozzá, az igazgatóság feljelentése nyomán eljárás indult az ügyben.

A Tolna Megyei Bíróság 2007. július 9-én a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a két férfit különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének kísérletében, valamint magánokirat-hamisítás vétségében, és egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte őket – tájékoztatott a büntető kollégium vezetője.

Fellebbezés után a Pécsi Ítélőtábla 2008. február 15-én megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az ítéletet, és új eljárásra kötelezte a Tolna Megyei Bíróságot – tette hozzá.
Hauszmanné Szőke Rita elmondta: az új eljárás első tárgyalásán a két vádlott nem tett vallomást, az ügyész pedig további tanúk meghallgatását, illetve igazságügyi ideg- és elmeorvosi szakértő meghallgatását indítványozta. A bíróság a bizonyítás kiegészítése miatt április 21-ére napolta a tárgyalást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik