Belföld

Teherautónyi marihuánát foglalt le a rendőrség

Ipari méretű marihuánaültetvényt találtak a rendőrök február közepén Budapesten, hat családi házban; a vietnami termesztők akár több milliárd forintos bevételre is szert tehettek volna egy év alatt.

Az 5315 tő cannabis indica növényt professzionális körülmények között nevelték a hat, Budapest külső kerületeiben található nagy értékű családi házban. A rendőrség február 19-én csapott le az egyik háztulajdonos bejelentése alapján – közölte Ródler Norbert, a BRFK kábítószer-bűnözés elleni osztályának vezetője hétfőn.

A termesztők mindössze két és fél hét alatt hatalmas ültetvényt telepítettek. A rendőrök a házakból hat teherautónyi bűnjelet szállítottak el, közülük egy teherautót töltött meg a helyszíneken talált ötven kilogramm marihuána.

Csúcstechnológiát használtak

Ródler Norbert az ügy előzményéről elmondta: egy magyar férfitól bejelentés érkezett a rendőrségre. A férfi akkor már két és fél hete sikertelenül próbált meg bejutni a vietnámiaknak kiadott XI. kerületi családi házába. Mikor mégis sikerült kinyitnia a garázskaput, akkor vette észre, hogy a házába cannabisültetvényt telepítettek. Egy vietnami férfi épp ott dolgozott, a rendőröknek őt sikerült elfogniuk.

A növényeket olyan professzionális technikával nevelték, hogy a rendőrök arra következtettek, nem ez lehet az egyetlen helyszín. A nyomozók egy hét leforgása alatt további öt ültetvényt találtak. Kettőt Budapest XVIII. kerületében, kettőt a XXII. kerületben, egyet pedig a XXI. kerületben. Elfogtak egy másik, 25 éves vietnámi férfit is, aki a növények gondozásában vett részt, illetve egy 33 éves vietnámi nőt, aki a csoport egyik vezetőjeként az ingatlanokat kibérelte, a tulajdonosokkal a kapcsolatot tartotta, illetve rendszeres időközönként az ültetvényeken megjelent.

Áramot is loptak

Az ültetvényekhez kibérelt házak egyaránt nagy értékű 200-250 négyzetméteres ingatlanok, melyekért 250-350 ezer forint havi bérleti díjat fizettek az elkövetők. Több ingatlant hosszú időre előre kifizettek, hogy a tulajdonos ne menjen a házakhoz. A zárcserét azzal indokolták, hogy nagy értékű ruhaneműt tárolnak a házakban, illetve ipari áramot kértek a varrógépekhez.

A létesítményeket az elektromos hálózatról az ültetvények kialakításakor szabálytalanul lekötötték, így a szakemberek szerint egy év alatt több száz milliós kárt is okozhattak volna az áramszolgáltatónak. Az épületek gázszámlája havi 150-300 ezer forint között mozgott.

A rendőrök szerint az ültetvény telepítéséhez legalább 5-10 ember kellett, közülük már több a rendőrség látókörébe került. A bűnözőknek a rendőrség szerint köze lehet egy Csehországban működő vietnami csoporthoz, amely egész Európában gondot okoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik