Ma nem lehet attól az Európától segítséget várni, amelyik a saját polgárai kárára tette meg a védőintézkedéseket az elmúlt időszakban, az óvó politika helyett racionális gazdaságpolitikára van szükség, ideológiai alapú válságkezelés pedig nincs, amire tökéletes példa a Reformszövetség által elkészített csomag is- – mondta Dávid Ibolya.
A pártelnök hangsúlyozta: a Bokros Lajos megszabta elmozdulási irányokkal, a javaslatok leglényegesebb pontjaival az MDF egyetért, a kisebb állam, a teljesítményre épülő ország, a munkabérek enyhítése a fogyasztási típusú rovására már régen a párt programjában szerepel, így aztán törvényszerű volt az egymásra találás.
Dávid Ibolya határozottan cáfolta, hogy Bokrossal az MDF közelebb akarna kerülni az MSZP-hez, mint mondta, ha ez lett volna a cél, megtalálták volna ennek az útját eddig is, ám az MDF eddig sem akart, és most sem akar koalíciót, egyszerűen Bokros Lajos szakértelmét akarja felhasználni.
