Eredményes és sikeres volt a vasárnapi helyi népszavazás a Pest megyei Szigetmonostoron, amelyen az volt a kérdés, hogy ragaszkodjon-e a falu egy autós kis híd megépítéséhez a Dunán, a sziget és a szentendrei oldal között; a voksoláson 62 százalékos volt a részvételi arány, és a voksukat leadó 1138 szavazó 82 százaléka igennel szavazott.
Az akciót szervező Horányért Egyesület vezetője, Nádas Zsolt közölte: ez annyit jelent, hogy az önkormányzat mostantól köteles a közlekedési tárcával a tárgyalások során az autós híd megépítése mellett kiállni.
A civil szervezet vezetője emlékeztetett arra, hogy a Szentendrei-szigeten fekvő falu annak fejében mondott le a Megyeri hídról futó lejáró építéséről a község közelében, ha helyette egy autós kis híd épül a Dunán, amely megkönnyítené a település lakóinak a közlekedését. Jelenleg ugyanis csak nagy kerülővel, vagy komppal juthatnak el az itt élők a fővárosi vagy környékbeli munkahelyükre.
A kis híd azonban nem készült el, helyette a kormány egy kompenzációs csomag keretében a falu túlsó fele és Szentendre északi része között építtetne egy olcsóbb, másfél milliárd forintból megvalósuló gyalogos hidat.
