Nem a kormány, az élet fogja „kikényszeríteni” a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó döntést – így reagáltak a magyar villamosenergia-ipar szereplői az Energiaklub Gyurcsány Ferenchez intézett nyílt levelére, amelyben a civil szervezet az atomenergia-termelés bővítése ellen tiltakozott. A kormányfő arra kérte az Országgyűlést, hogy még az első félévben hozzon elvi döntést a paksi erőmű kapacitásának megduplázásáról.
A miniszterelnök e kérdésben számíthat a kétharmados többségre. Korábban a Fidesz, az MDF, és az SZDSZ is támogatta a nukleáris energia termelésének fenntartását. Azon kevés kérdések egyikéről van tehát szó, amelyekben az elmúlt másfél évtizedben viszonylagos egyetértés van a mindenkori kormány és aktuális ellenzéke között. A hosszabbításra vonatkozó döntés előszobájának volt tekinthető, amikor az Országgyűlés gazdasági bizottsága több alkalommal is tárgyalt a paksi nukleáris blokkok üzemidejének meghosszabbításáról, és egyhangúan támogatta az elképzelést. Az eredetileg tervezett 30 éves üzemidő 20 évvel történő kitolására tavaly ősszel nyújtotta be engedélykérelmét az erőmű az Országos Atomenergia Hivatalhoz. A hatóságnak az idén nyáron kell döntést hoznia.
Fotó: MTI
Függőség
Jelenleg a földgáz és a nukleáris energia adja a hazai áramtermelés meghatározó részét, együttesen 68 százalékát. Akármennyire bizonytalannak is tűnik így a januári orosz–ukrán gázválság fényében a földgázellátás, azért a gázerőművek nélkülözhetetlen, és az előrejelzések szerint egyre növekvő szerepet fognak játszani az árampiacon. A Paks által ma képviselt, szűk 34 százaléknyi kapacitást középtávon is csak földgázbázison lehetne kiváltani. Ez viszont azzal járna, hogy már nem csak a lakosság fűtése függne 90 százalékban közvetlenül, vagy közvetett módon az orosz importtól, de az áramellátása is, majdnem 70 százalékban – ha a mai arányokat vesszük alapul.
A paksihoz hasonló, úgynevezett alaperőművi kategóriában az atomenergiának Magyarországon egyelőre nem látszik alternatívája. Egyedül a lignit jöhet még – korlátozott mértékben – szóba, ezért is tervez a Magyar Villamos Művek, a Mátrai Erőművel közösen, egy 400 megawattos fejlesztést Visontán. Ennek a beruházásnak már folyik az előkészítése. Ugyanakkor viszont azzal is számolni kell, hogy a következő években számos elavult, környezetvédelmi szempontból vállalhatatlan erőművi blokkot le kell állítani. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt. által készített legutóbbi kapacitásterv szerint 2025-ig 6 ezer megawattnyi új erőműre lesz szükség.
Ötezer megawatt
„Ha figyelembe vesszük, hogy a gazdasági válság miatt csökken az ipari termelés és az ipari fogyasztók energiaigénye – ahogyan az 2008 őszén már látható is volt –, akkor is legalább 4,5–5,0 ezer megawattnyi új kapacitást kell létesíteni eddig az időpontig” – érvel Aszódi Attila, a Magyar Tudományos Akadémia energetikai bizottságának elnöke. Szerinte két új atomerőművi blokk építésével sem billenne el a mérleg a nukleáris irányba, hiszen a meglévő négy paksi egység meghosszabbított üzemideje is lejár 2032–36-ban. Egy-egy új atomerőművi blokk létesítése pedig az elvi döntés megszületésétől jó esetben is 10–12 év. Vagyis, ha a parlament az idén dönt is újabbak építéséről, azok legkorábban 2020 táján állhatnak üzembe.
A paksi telephelyet egyébként eredetileg is úgy alakították ki, hogy ott összesen hat reaktor férjen el, vagyis még kettőnek van szabad hely. Ezek valószínűleg 1000–1600 megawattos egységek lesznek. A tervezett bővítés költségét 1500 milliárd forintra becsülik a szakértők. Az Energiaklub nyílt levelében azt állítja, hogy a bankok már a gazdasági válság előtt sem támogattak atomerőművi fejlesztéseket. Ennek ellentmond, hogy Finnországban jelenleg is folynak egy új nukleáris blokk építésének munkálatai, Angliában is készülnek új atomerőmű építésére, sőt a svéd kormányzó pártok is támogatnák a nukleáris energia hasznosítását, jóllehet a skandináv országban korábban népszavazáson utasították azt el. Ezeket a már folyamatban lévő, illetve tervezett beruházásokat európai kereskedelmi bankok hitelezték és hitelezik.
