Belföld

Jogszerű leválni a távhőrendszerről

Törvénysértés miatt megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) Miskolc megyei jogú város közgyűlésének azt a rendelkezését, amely megtiltotta a rendszerről való leválást a távhőszolgáltatással ellátott épületek­nél.

Sereg András, az Ab sajtófőnöke a még hétfőn hozott döntéssel kapcsolatban elmondta: a megsemmisített rendelkezés a Magyar Közlönyben történő közzétételének napján, csütörtökön vesztette hatályát.

A megsemmisített rendelkezés kimondta: „az épületek fűtéséből származó levegőszennyezés növekedésének meg­akadályozása érdeké­ben a távhőszolgáltatással ellátott épületeknél a távhőszolgáltatási rendszerről való leválás és ezen épületek vagy épületrészek más, kis hőteljesítményű kazánokkal történő fűtése nem engedélyezhető”.

Sereg András felidézte: az ügyben a megyei közigazgatási hivatal vezetője fordult az Alkotmánybíróság­hoz, miután a képviselő-testület nem adott helyt törvényességi észrevételének. Az Ab meg­alapozottnak találta az indítványt.

Az alkotmánybírák a határozat indokolásában rámutattak: az önkormány­zat rendelete nem lehet ellentétes magasabb színtű jogsza­bállyal. A táv­hőszolgáltatás biztosítása olyan helyi közfeladat, amely törvényi sza­bályozás alatt áll. Erre tekintettel az önkormányzat rendeletalkotási szabadsága kor­látozott, a kép­viselő-testületet csak a törvény felhatalmazása alapján, a törvények ke­retei között illeti meg a szabályozás joga.

Az Ab szerint a törvény rendeletalkotási felhatalma­zást tartalmazó rendelkezései alapján a képviselő-testületnek arra nincs felhatalma­zása, hogy rende­letében kötelezővé tegye a távhőszol­gáltatás igénybevételét, és megtiltsa a távhőszolgáltatási rendszerről történő leválást.

Sereg András tájékoztatása szerint az Alkotmánybíróság döntése során felhívta a figyelmet arra, hogy a távhőszolgáltatás – különösen a lakos­sági felhasználók tekintetében – természetes monopolhelyzetet élvező szolgáltatás, ezért a távhőszol­gáltatás szabályozásában kitüntetett szerepe van a fogyasztók védel­mének.

Hozzátette: a távhő­szolgáltatásról szóló törvény a felhasználó jogaként szabályozza az általá­nos közüzemi szerződés felmondását azzal, hogy részletesen szabályozza a felmondás feltételeit, ezzel bizto­sítva azt, hogy a szerződés felmondása más felhasználók jogait ne korlá­tozza, azok tulajdonában kárt ne okozzon, illetőleg ne veszélyeztesse a szolgáltatói és a felhasz­nálói rendszer zavartalan működését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik