A napilap példaként említette a Magyar Postát, amely havi négyszázezer eurós bérleti díjat fizet egy budapesti irodaházban. A szerződés megkötésekor ez havi százmilliót jelentett, ez az összeg azonban húszmillió forinttal növekedett a mostani árfolyam miatt. Ez éves szinten 240 millió forintos többletkiadást jelent – tette hozzá az újság, emlékeztetve: a postához hasonlóan ugyancsak euróban szerződött az új székháza bérlésére a MÁV.
Keddi számában a Magyar Nemzet arról is ír, hogy az egészségügyet is nehéz helyzetbe hozhatja a forint gyengülése: számos, külföldről beszerzett műszer drágulhat. Egyesek arra számítanak, hogy az áremelkedésből adódó többletterhet nem bírja majd minden intézmény, így eszközhiány léphet fel – mutatott rá a napilap.
