Az eset még a múlt hónap végén történt, azonban csak most jutott a hatóságok tudomására. A rendőrség adatai szerint a 17 éves középiskolás egy óráról akart önkényesen távozni. A pedagógus ezt megakadályozandó a diák elé állt, aki ekkor hátracsavarta a tanárnő kezét, majd félrelökte, és kiment a tanteremből. A pedagógus könnyebb sérülést szenvedett.
A fiú ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás. A fiatal nem ismeretlen a hatóságok előtt, rongálás és vagyon elleni bűncselekmények miatt már folyik ellene eljárás, s felmerült a gyanúja, hogy kábítószert is fogyasztott.
