Belföld

Zuschlag elismerte a fiktív szervezeteket

Négy fiktív, a baloldali politikai ifjúsági szervezetek finanszírozásában szerepet játszó egyesület létrehozását ismerte el Zuschlag János, az ellene és tizenöt társa ellen folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróság előtt.

A civil háló évről évre jelentősebb szerepet töltött be az Ifjú Szocialisták Mozgalmának (ISZM) finanszírozásában. 2000-2001-től merült föl, hogy „kényelmi szempontok” miatt érdemes lenne a pályázatokra fiktív – valós tagsággal nem rendelkező – egyesületeket létrehozni – mondta a vádlott.

Vörös fenyő és a többi

Az egykori szocialista politikus elmondta, az ISZM vezetése döntött arról, hogy a mozgalom rendezvényeinek finanszírozására újabb szervezeteket kell létrehozni. Azt azonban nem tudta konkretizálni, hogy a döntéshozatal mely szintjén merült fel, hogy ezek fiktív szervezetek legyenek.

Végül négy egyesület megalapítására került sor: létrejött az Atlasz, az Y-Generáció, a Vörös fenyő és a XXI. századi egyesület. Ezeknek az ISZM finanszírozásában nem jutott fontos szerep, érdemi tevékenységet csak a Fiatal Baloldal (FIB) létrejöttét követően, 2002 után végeztek.

Aláírásokat kértek

A fiktív szervezetek létrehozásában, „lepapírozásában” részt vevő személyek az ügyben nem vádlottak. Az egyesületek működéséhez szükséges dokumentumok általában úgy születtek, hogy a politikai ifjúsági szervezet irodájában, rendezvényein megforduló emberekkel aláíratták a papírokat, anélkül, hogy az illető tisztában lett volna vele, mit lát el kézjegyével – közölte a vádlott.

Krauszról és Ujhelyiről is beszélt

Zuschlag János elmondta, az ISZM és a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) 2002-ig „élet-halál harcot vívott”. A pártnyomásra létrejött „kényszer egyesülés” után a vádlott még nem bízott a korábbi BIT-esekben, ezért a fiktív szervezetekkel kapcsolatos bizonyos adminisztratív feladatokat Krausz Csaba ötödrendű vádlott látta el. Később azonban korrekt munkakapcsolat alakult ki a két csoport között.

Arról, hogy a finanszírozási feladatok a FIB-nél hozzá kerültek, Ujhelyi István elnökkel állapodott meg a vádlott. Mint mondta, ebben közre játszott az is, hogy az ISZM-nél hasonló feladatokat látott el, ahogy fogalmazott „nem eredmény nélkül”. A szervezetben kialakult BIT-es többséget úgy tudta némileg ellensúlyozni, hogy a pénzügyek irányítása hozzá került.

Nála maradtak a pénzügyek

A Fiatal Baloldal megalakulása után röviddel nagyon súlyos pénzhiány alakult ki, már az egyesülési kongresszus kiadásait is alig tudták kifizetni – mondta meghallgatása során Zuschlag János.

Az MSZP egyedüli ifjúsági szervezetévé vált Fiatal Baloldal tagsága mintegy ötszöröse volt az Ifjú Szocialisták Mozgalmáénak, s működtetésének költsége is nagyságrendekkel több forrást igényelt. A leginkább pénzigényes rendezvények a különféle táborok, fesztiválok voltak, illetve komoly összegeket igényeltek a külügyi kapcsolatok is. Kampánykiadások is felmerültek, hiszen az egyesült ifjúsági szervezetnek sok jelöltje volt az önkormányzati választásokon – közölte a szervezet egykori ügyvezető elnökhelyettese.

Görög tábor

A vádlott a programok közül a 2003-as görögországi ECOSY nyári tábort emelte ki, melyre különvonattal ezer ember utazott ki, e program költsége 23 millió forint volt.
A finanszírozási problémák a hivatalos fórumokon is előkerültek, de „jöttek telefonok is”, hogy pénz kellene valamilyen programra – fogalmazott a vádlott.

A FIB költségvetése 2002-ben 30-40 millió, 2003-ban 70 millió, 2004-ben 50-55 millió forint volt. Ehhez képest a szervezetnek a folyószámlákon is megjelenő legális bevétele 20 millió forint volt, ebből 14 milliót az MSZP támogatása tett ki – mondta Zuschlag János.

Természetben

A helyi szervezetek kiadásaival együtt 2002-2005-ig mintegy 200-230 millió forintot tett ki a FIB-es programok teljes költsége. Ebből „jó néhány tízmillió forintot” a különböző „természetbeni” szolgáltatások jelentették, például volt olyan, hogy nem kellett fizetni a szállásért a szállodában – közölte a vádlott.

„Hírhedten rossz fizető” volt a FIB, előfordult például, hogy egy táborba be se engedték az adott program részvevőit a felhalmozódott tartozás miatt. Bár előbb-utóbb mindig teljesítettük fizetési kötelezettségeinket, mindig jelentős késésben voltunk – mondta Zuschlag János.
Közlése szerint a maga módján a lehető „legkorrektebben és legtisztábban” igyekezte rendezni az anyagi problémákat. 2003-ban egy ifjúsági tábor 4,1 millió forintos költségét például saját zsebből fizette ki.

A per csütörtökön is Zuschlag János meghallgatásával folytatódik, a vádlott vallomásában utalt rá, ekkor részletesen beszél majd a FIB gazdálkodásáról, illetve a kiskunhalasi MSZP szervezet finanszírozásáról is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik