Azért, hogy március 15-ig elfogadott költségvetése legyen a településnek, valamint a várost érintő fajsúlyos kérdésekben, nem koalíciós formában, de együtt kívánnak működni és közös álláspontot kialakítani a közgyűlésben jelenleg többséggel rendelkező polgári frakcióval – mondta Márton Roland.
Elhangzott: a liberális párttal 2002 óta fennálló, ez idáig sikeres városi koalíciós együttműködés felmondására végső soron a két párt költségvetéssel kapcsolatos eltérő álláspontja miatt került sor. Az MSZP városi elnöke kifejtette, sérelmeik nincsenek, de nem tudnak együttműködni olyan párttal, „amely nem tartja értéknek a városi közalkalmazottak munkájának és a közszolgáltatások színvonalának a megőrzését, amely veszélyezteti a panelprogram és a csatornázás folytatását”.
A pénzügyi szigort és a felelős gazdálkodást az MSZP is elengedhetetlen követelménynek tartja, „de nem a város fejlődését gátló célnak, mint az SZDSZ”.
Székesfehérvár szocialista polgármesterét, Warvasovszky Tihamért a többség támogatja a városban, s ezt a többséget kívánják a közgyűlésben is létrehozni – mondta a politikus. A város érdeke azt szolgálja, hogy a politikán felülemelkedve megteremtsék az együttműködést a város közgyűlésében jelenleg többségben levő polgári frakcióval – tette hozzá.
Farkas László, az SZDSZ közgyűlési frakcióvezetője elmondta: az SZDSZ továbbra sem lesz partner egy felelőtlenül, túlságosan nagy hitellel terhelt költségvetés elfogadásában. A liberálisok a költségvetési szavazásnál azért is tartózkodtak, mert túlzottnak tartják a tervezett 2,4 milliárd forintos hitelfelvételt. Szerintük ugyanis a költségvetésben vannak tartalékok, s a legfontosabb fejlesztéseket átcsoportosításokkal is meg lehet oldani.
Székesfehérvár közgyűlésében 10 mandátuma van az MSZP-nek, öt az SZDSZ-nek; a Válasz nevű civilszervezet képviselője és egy független képviselő együttműködésével 17 tagból áll a polgári oldal.
