Belföld

Az MSZP-frakció is Gyurcsány mögött

Egyhangúlag megszavazta az MSZP-frakció a kormány javaslatait a költségvetési hiány és a gazdasági válság kezelésére - mondta Lendvai Ildikó frakcióvezető vasárnap Budapesten újságíróknak a frakció négyórás ülése után.

A frakció fő feladatának nem egyszerűen az alacsonyabb növekedés miatti költségvetési lyukak befoltozását tartja, hanem egy nagyobb igényű, távlatosabb programot, amely a válságkezelés és a válságból való kitörés, a növekedés és a foglalkoztatás programját jelenti – közölte.

A részletek említése nélkül elmondta, hogy lesznek olyan javaslatok, amelyeket már február végén benyújtanak az Országgyűlésnek, és lesznek olyanok is, például a nyugdíjrendszer átalakítása, amelyet vitára bocsátanak.

A következő hét első fontos állomása a hétfői parlamenti vita, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki ülése.
Arra a kérdésre, hogy volt-e olyan javaslat, amelyen a frakció kérésére változtatni kellett, a frakcióvezető azt mondta, volt olyan terület, ahol a képviselők alternatívákat mondtak, de olyan nem volt, hogy azt mondták volna, ne nyúljunk hozzá a szociális vagy a nyugdíjrendszerhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik