Az érdekképviseletnek a MÁV személyszállítási leánycégénél működő alapszervezete január 28-ai választmányi ülésén olyan új sztrájktechnikák „bevetését” határozta el, melyek még kiszámíthatatlanabbá teszik az ország vasúti közlekedését egy munkabeszüntetés idején – írja a lap.
A lap birtokába került Barna István területi vezető ügyvivő a tagságnak küldött levele: „a reggeli, illetve a délutáni időszakban 2-3 óra időtartamra hirdetünk csak sztrájkot, hetente akár több alkalommal is”.
„A másik lényeges pontja az új sztrájktechnológiának, hogy csak a munkáltató felé jelentjük be a sztrájk megkezdését megelőzően kb. egy órával, a közvélemény felé nem (…), a VDSZSZ-tagok a sztrájk kezdésének időpontjáról SMS-ben kapnak értesítést” – olvasható a levélben.
