Belföld

Az MSZP pénz helyett természetben támogatna

Több szolgáltatásra, a jelenleginél több természetbeni és kevesebb pénzbeli juttatásra van szükség - ismertette Török Zsolt az MSZP-nek a szociális rendszer átalakításával kapcsolatos álláspontját.

A szocialista képviselő azt mondta, hogy ezzel a lépéssel a lakhatáshoz, a melegedéshez és az étkezéshez való jogot akarják biztosítani a rászorultaknak. Példaként megemlítette, hogy a lakhatáshoz való jog biztosítása nem feltétlenül a hajléktalanszállások számának növelését jelenti, hanem inkább a lakhatási támogatások rendszerének átalakítását.
Hozzátette: bizonyos esetekben a fűtés- vagy villanyszámlák kifizetésének átvállalása is komoly segítséget jelenthet.

A politikus emlékeztetett rá, hogy a legrászorultabb gyermekek számára már most biztosítják a napi egyszeri meleg étkezést. Véleménye szerint ezt viszont akár a pénzbeli támogatások rovására is tovább kell fejleszteni, hogy ezek a gyermekek mindennap reggelihez, ebédhez és vacsorához jussanak. Elmondta: a természetbeni támogatásoknak azért kellene sok esetben kiváltani a pénzbelieket, mert ez utóbbiaknál nem lehet pontosan tudni, valóban arra költik-e őket, mint amire szolgálnának.

A képviselő kitért arra is, hogy a szocialisták szerint az idősek esetében inkább a házi segítségnyújtást kell fejleszteni, nem pedig a bentlakásos intézmények számát. Török Zsolt ezek mellett fontosnak nevezte a munkahelymegőrzést is, mert mint mondta, álláspontjuk szerint „a legjobb szociálpolitika a foglalkoztatáspolitika”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik