A miniszterelnök erről a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában akkor beszélt, amikor a Fidesz elnökének a Financial Timesben megjelent interjújára reagált. A kormányfő úgy fogalmazott: „maga a hazugság”, hogy Orbán Viktor a világ legbefolyásosabb pénzügyi napilapjában reformerként tetszeleg, miközben Magyarországon „a reformok vad és ádáz ellenfelének mutatja a magát, aki megvédi az emberek érdekeit, és azt üzeni mindenkinek: szociális népszavazáson keresztül meghátrálásra lehet kényszeríteni a kormányt”, amikor az felsőoktatási-, és egészségügyi reformot akar csinálni.
„A hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát. Nem jó, ha az ember háta mögött összesúgnak, és összenevetnek, hogy ez a fickó hazudik” – hangoztatta.
Gyurcsány Ferenc kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az EU által nyújtott 25 milliárd dolláros pénzügyi csomag kizárólag csak arra fordítható, hogy – megnövelve a nemzeti bank valutatartalékait – abból tudják finanszírozni az ország szokásos működését, ha a piacok „bedugulnak”.
Ha a Fidesz elnöke ezt nem tudja, az igen nagy baj, ha tudja, és összevissza beszél a Financial Timesnak, akkor ez őrá nézve szégyen – jelentette ki a miniszterelnök.
