Budai Bernadett rosszulléte miatt mintegy tíz percig állt a tájékoztató, mivel a miniszterelnök átkísérte őt egy másik szobába. A tízperces szünetet követően Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a kormányszóvivőhöz mentőt hívtak.
A miniszterelnök elkapta (Fotó: MTI)
A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint Budai Bernadett valószínűleg influenzás. Közölték: Budai Bernadettet a helyszínen a mentők ellátták, majd kórházba vitték. Várhatóan egy-két napig bent kell maradnia, mert valószínűleg ő is elkapta az influenzát, mivel most járvány van.
Kisebb parlament
A tájékoztatón egyébként kiderült: a kormány azt javasolja, hogy 199 fős parlament, valamint egyfordulós és arányos választási rendszer legyen a jelenlegi helyett.
A kormány javaslata szerint a 199 parlamenti képviselőből 176-ot listán, egy fordulóban, megyénként választanának meg, 23-at pedig a mandátumot nem eredményező megyei szavazatok alapján. A választás egyfordulós, arányos és olcsóbb lesz – tette hozzá.
és kiviszi (Fotó: MTI)
A kormányzati tervek szerint a parlamenti választásokon megmaradna az 5 százalékos választási, és az ötvenszázalékos érvényességi küszöb – tette hozzá a kormányfő. Közölte, az új szisztémával a mai kétfordulós választási rendszer 8 milliárd forintos költsége 4 milliárd forintra csökkenne.
Elszámolás
Gyurcsány javaslatot tesz, hogy a parlamenti képviselők tiszteletdíja a mindenkori átlagbér háromszorosa legyen, és szűnjön meg a számla nélküli költségtérítés. Azt is kezdeményezik – tette hozzá – hogy szűnjön meg a számla nélküli költségtérítés, számla alapján azonban továbbra is el lehetne számolni az utazás és a szállás költségeket.
Nincs ok arra, hogy bármilyen különleges szabályok vonatkozzanak a parlamenti képviselőkre – hangoztatta.
Gyurcsány Ferenc kitért arra is: indítványozzák azt is, hogy a jelenlegi közel 26 ezer fős létszám helyett csökkenjen a felére az önkormányzati képviselők száma az országban. Ebbe beletartoznak a megyei és a fővárosi önkormányzati képviselők is – jegyezte meg.
Kormányzat számítások szerint az alkotmányos intézményrendszer megújítása ciklusonként százmilliárd forintos megtakarítást eredményez.
Akár jövőre
A csomag bevezetésének határidejét firtató kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: 2009 elején lehet olyan ambíció, hogy már 2010-ben kevesebb legyen a parlament létszáma és arányosabb, olcsóbb legyen a választási rendszer. Kiemelte: a következő napokban ötpárti megbeszéléseket kezdeményeznek.
hiteltelen javaslat – jó alap
A Fidesz szerint a kormánynak nincs válasza a válságra, ezért hiteltelen közjogi javaslatokkal próbálja elterelni a figyelmet – mondta Szijjártó Péter, a legnagyobb ellenzéki párt szóvivője. Az ellenzéki politikus szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kudarca és kormányzati alkalmatlansága is véglegessé vált, ami világosan látszik abból, hogy teljesen hiteltelen közjogi javaslatokkal állt elő.
Az MDF jó tárgyalási alapnak tartja a miniszterelnök vasárnap tett közjogi javaslatait – mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője.
A kormánynak először lépnie kell, világossá tenni, hogy a válságot érdemben kezelni akarja, ez után lehet a miniszterelnök közjogi javaslatait megtárgyalni – mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke.
Aggasztó euróárfolyam
Mint a kormányfő elmondta, rendkívül aggasztónak találja a háromszáz forint körüli euróárfolyamot. Hozzátette: a magas árfolyamnak messze ható következményei lehetnek, hiszen a devizahiteleseknek 20-30 százalékkal nőtt meg a törlesztő részletük.
A miniszterelnök emlékeztetett: hétfőn egyeztetett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH) vezetőivel, szerdán pedig a kormány tárgyal arról, hogy miként lehet segíteni a bajba jutott devizahiteleseken.
Mielőbb hiteles eurómentrend kell, és a lehető leggyorsabb bevezetés – mondta Gyurcsány Ferenc. Az a reális, ha következő hónapokban széles körű egyeztetés mellett legkésőbb szeptember 30-ig elkészülhet az euró bevezetésének magyarországi forgatókönyve – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.
