Az öt megye közül egyedül Békésben volt kihívója a megyei pártelnöknek, s végül Varga Zoltán országgyűlési képviselő nyerte el a tisztséget a posztot eddig betöltő Veress Józseffel szemben, aki szintén parlamenti képviselő.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Szabó György elnök nem indult újra, helyére az egyetlen jelöltet, Gúr Nándor országgyűlési képviselőt választották.
A három további megyében az eddigi elnök – Zalában Baracskai József, Fejérben Horváth András, Komárom-Esztergom megyében pedig Lukács Zoltán országgyűlési képviselő – folytathatja a munkát.
Az MSZP Komárom-Esztergom megyei szervezete a megyei elnökségből leváltotta Orbán Istvánt, a tatai edzőtábor volt vezetőjét, helyére a komáromi Konczer Eriket választották. (Orbán István ellen az edzőtábor gazdálkodásában elkövetett visszaélések miatt büntetőeljárás folyik, a politikus hónapok óta előzetes letartóztatásban van.)
