Belföld

Gyurcsány a belpolitikai háborúskodás ellen

A kormányfő szerint hazánkat leginkább a belpolitikai háborúskodás gyengíti. Az MSZP választmányának ülésén a Gyurcsány Ferenc az erősebb, hatékonyabb állam megteremtésének szükségességéről is beszélt.

Gyurcsány Ferenc szerint a magyar politikai elit jelentős részét egyfajta reformfélelem tartja fogságban, az országot pedig az öldöklő belpolitikai háborúskodástól elforduló apátia jellemzi.

A gyengeségek mellett Magyarországnak vannak erősségei is, az egyik az, hogy az elmúlt években intenzíven fektetett az oktatásba, az útépítésbe és az energetikai infrastruktúrába – közölte a miniszterelnök-pártelnök a szocialisták új székházában tartott ülésen. Hozzátette: erősség az is, hogy a kormány a gazdasági válság kezdete óta határozottan, gyorsan reagált.

A politikus azt mondta, nem az a kérdés, ami 2002-ben és 2006-ban volt: a Fidesz győzi-e le az MSZP-t, vagy fordítva, hanem hogy melyik erő lesz képes átlépni saját árnyékát és megszerezni az ország túlnyomó többségének értő támogatását.

Gyurcsány Ferenc reméli, hogy 2010-ben az ország már azt fogja mondani: „elegem van abból, hogy Magyarországon minden kérdést úgy tesznek fel, hogy Fidesz vagy MSZP, Orbán vagy Gyurcsány. Elegem van a rossz minőségű politikai bulvárból, elegem van az önemésztő politikai háborúskodásból, nemzeti perspektívát akarok és készen állok arra, hogy egy ilyen programhoz csatlakozzak és egy ilyen pártot támogassak” – fogalmazott a pártelnök, hozzátéve, azt javasolja az MSZP-nek, hogy felnőtt, felelős nemzeti programmal kérjen a választóktól felhatalmazást.

Erősebb állam

Gyurcsány Ferenc egy amerikai kutatóintézeti professzort idézve azt mondta, emberemlékezet óta nem volt olyan felfordulás a világban, mint amilyet a gazdasági válság okoz. A kormányfő szerint Magyarország polgárai egyelőre csak ízlelgetik ezeket a híreket.

A miniszterelnök úgy vélte, a jövőben erős, hatékony és cselekvőképes államra lesz szükség, amely feladja a szektorsemlegességet, helyette egyértelmű prioritásokat határoz meg.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, nem elég kizárólag külföldi tőkebefektetésre épülő modernizációs politikát folytatni, nemzeti erőforrásokra jobban támaszkodó gazdaságpolitika kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik