Belföld

Emberrablás miatt nyomoznak a francia lány ügyében

Emberrablás miatt indított nyomozást a Legfőbb Ügyészség (LÜ) a december 4-én eltűnt francia diáklány, Ophélie Bretnacher ügyében - erősítette meg a Magyar Televízió honlapján található HíradóWeb adásának értesülését az LÜ pénteken.

A HíradóWeb információja szerint a hatóságok a lány olasz kapcsolatát szeretnék feltérképezni.

Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta: csütörtökön az LÜ nyomozásfelügyeleti és vádelőkészítési főosztálya helyt adott a szülők jogi képviselője által benyújtott panasznak, amelyet a Fővárosi Főügyészség nyomozást elutasító határozatával szemben terjesztett be. Ez alapján döntöttek a nyomozás elrendeléséről, amelyet a BRFK-nak kell lefolytatnia.

Nem tudják, mi történt

A szóvivő hangsúlyozta: a mostani döntés nem azt jelenti, hogy az emberrablás megvalósult volna, hanem azt: teljes bizonyossággal nem állítható, hogy nem történt meg. Hozzátette: „ha bármely bűncselekmény megvalósulását teljes bizonyossággal kizárni nem lehet, akkor a feljelentés elutasításának nincs helye”.

Borbély Zoltán azt mondta: az, hogy az ügyészség másképp döntött ebben a kérdésben, mint a rendőrség és a Fővárosi Főügyészség, nem jelenti azt, hogy bárki mulasztott volna, csak más eljárás keretében kell vizsgálni a történteket. Hozzátette: a közigazgatási eljárás maximális időtartama 90 nap, és ha ez eredménytelen, tehát a határidő anélkül telik le, hogy nem találnak holttestet, nem derítik fel az eltűnt személy tartózkodási helyét, akkor a közigazgatási eljárást meg kell szüntetni.

A nyomozás elrendelésével a lány eltűnésének körülményei a közigazgatási eljáráshoz képest tovább vizsgálhatók – mondta Borbély Zoltán. Ophélie Bretnacher december 4-én éjjel tűnt el a fővárosban. A rendőrség korábbi közlése szerint eltűnésének éjjelén a lány egy Dohány utcai szórakozóhelyen nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd nem a megszokott útvonalon indult el hazafelé. A térfigyelő kamarák által rögzített utolsó felvételek, amelyeken látható, éjjel háromnegyed kettőkor készültek a Roosevelt térnél.

A Dunát is átvizsgálták

A diáklány táskáját két olasz egyetemista találta meg a Lánchídon hajnali fél négy körül, de egyikük sem azonos azzal az olasz fiatalemberrel, akivel a lány szoros viszonyt ápolt. Az egyik fiatalt a rendőrök kihallgatták, a másik viszont másnap visszatért Olaszországba, a rendőrség január 7-i közlése szerint őt az olasz hatóságok fogják kihallgatni. Az eljárás során a héttagú nyomozócsoport mintegy negyven embert hallgatott ki.

Korábban a dunai vízi rendészet a rajnai csendőrszolgálattal közösen egy nagyteljesítményű szonárral (hangvisszaverődés alapján kereső berendezéssel) átvizsgálta a Duna Lánchíd alatti szakaszát, de holttestet nem talált. A térfigyelő kamerák felvételei alapján a lány a Deák tér és a Király utca kereszteződésében a Bajcsy-Zsilinszky út felé haladt. Onnan a Zrínyi utcán keresztül a Roosevelt tér felé ment, de nincs felvétel arról, hogy a lány felment volna a Lánchídra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik