Mint írták, a megbeszélésen részt vett Csermely Péter orvosprofesszor, Fodor István villamosmérnök és a Norvégiában élő Eva Joly jogász, aki vizsgálóbíróként korábban korrupciós ügyeket tárt fel Franciaországban.
Fodor István, Eva Joly, Sólyom és Csermely Péter (Fotó: MTI)
A magyarországi oktatás lehetséges fejlesztésének és a korrupció problémájának elemzésére létrejött testület tagjai tájékoztatták az államfőt eddig végzett munkájukról – olvasható a közleményben.
Az államfő javaslatára november 25-én jött létre a Bölcsek Tanácsa, négy – magyar és nemzetközi kitekintéssel és tapasztalattal rendelkező – taggal. Az említetteken kívül a testület tagja még Lámfalussy Sándor közgazdász.
Sólyom László november végi sajtótájékoztatóján azt mondta, Magyarország hosszú évek óta súlyos társadalmi és gazdasági kérdésekkel küzd: a gazdaság állapota aggasztó, a társadalmi kohézió gyengül, és hiányzik a pozitív jövőkép. Hangsúlyozta: nincs kiút a jelenlegi gazdasági válságból, ha más alapvető strukturális problémákkal nem foglalkozik az ország.
A tanács a tervek szerint 2009 közepén adja közre elemzését, amelyben minden politikai erő számára konszenzusképes, hosszú távú, közcélú, szakmailag megalapozott ajánlásokat kívánnak tenni.
A testület és az annak a munkáját segítő két munkacsoport működésére nem fordítanak állami pénzt, az civil alapon folyik.
