Belföld

Bevált a zéró tolerancia?

Az objektív felelősség és a zéró tolerancia egy évvel ezelőtti bevezetésének eredményeként javult a közlekedési fegyelem, ennek nyomán pedig 262-vel kevesebben haltak meg az utakon, mint egy évvel korábban.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter elmondta, hogy a pontosabb szabályok és a kilátásba helyezett szigorúbb szankciók hatására tavaly 700-zal kevesebb súlyos baleset fordult elő, mint 2007-ben.

Ez anyagiakra átfordítva több 10 milliárd forintos megtakarítást jelent az országnak – tette hozzá.

A szigor meghozta gyümölcsét

A közlekedésben elért kedvező tapasztalatok akár az élet más területein is kamatoztathatóak lennének. Bebizonyosodott, hogy az egyértelmű szabály – amely szerint bárki követ el kihágást, mindenképpen a kocsi tulajdonosa a felelős ,- a szigorú ellenőrzés és a korrupció, kimagyarázás nélküli következetes szankcionálás jelentős eredményt hozhat. Amennyiben mindenki, akárcsak kis mértékben is, jobban betartartaná a szabályokat, mindez összegződve az ország javát szolgálná – fejtette ki a miniszter.

A tervekről szólva elmondta, hogy az idén a közutakon bekövetkezett pozitív változások folytatódása a cél. Arra kell törekedni, hogy a halálos balesetek száma legalább 300-zal csökkenjen le a tavalyi 970-ről. Ezért feltérképezték a leginkább balesetveszélyes gócokat, s háromszáz ilyen helyet vettek számba a közlekedési szakemberek.

E helyeken új táblák kihelyezésével, különféle forgalomtechnikai megoldásokkal alakítják ki a nagyobb biztonság feltételeit. Több száz új, korszerű sebességmérő berendezést helyeznek ki az utakra, közülük jó néhány már mostantól, például az M0-ás körgyűrűn, éjjel-nappal digitális fényképet készít a gyorshajtókról.

Kiterjesztik az objektív felelősséget

Az objektív felelőséget is ki kívánják terjeszteni. Ez a gyakorlatban a behajtási szabályok megszegői, a buszsávon illetéktelenül autózók, a biztonsági övet elhanyagolók és a vezetés közben mobiltelefont használók következetes megbüntetését jelenti.

Így például a biztonsági öv használatának elmulasztása 10 ezer forint bírságot von magával, gyerekek esetében ez 20 ezer forint – mondta Draskovics Tibor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik