A katonai hivatás pótolhatatlan veszteséget, emberi életeket is követelhet, és sajnos néha követel is; a mérhetetlen veszteség, 42 szlovák katona élete nemcsak Szlovákiát rázta meg, sok más országban is embereket érintett meg – utalt a három évvel ezelőtt, 2006. január 19-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce község mellett történtekre Jaroslav Baska, Szlovákia védelmi minisztere.
Három évvel ezelőtt, ezen a napon, az esti órákban zuhant le a Hejce fölé magasodó Borsó-hegyre a szlovák légierő AN-24-es repülőgépe. A tragédiában 42, a koszovói KFOR békemisszióból hazatérő katona vesztette életét, a szerencsétlenséget csupán egy katona élte túl.
A szlovák védelmi miniszter koszorúz (fotó: MTI)
A tragédiáról azóta minden évben megemlékeznek Hejcén a szeretteiket elvesztők, a katonatársak, a szlovák és a magyar honvédség vezetői, a mentésben részt vevők és helybéliek, és az egyetlen túlélő, Martin Farkas, aki ezúttal is itt volt. Az emlékművet ezúttal is koszorúk, virágok borították, mécsesek sokasága égett.
