Belföld

A „félbolond” és a „hazug” összecsap Magyarországért

Szokatlan őszinteséggel közeledtek egymáshoz idén országunk nagyjai. Gyurcsány és Orbán egymással foglalkozott, Kóka a szeretetről beszélt, a helyzet mégsem idillikus. Lógni azért senki sem fog.

Politikusaink 2008-ban is kitettek magukért, már ami a szavaikat illeti. Ígértek és kecsegtettek, de volt aki a fordításban jeleskedett. Utóbbiak közé tartozik Horn Gábor. A szabad demokraták ügyvivője a koalíció népszavazási kudarca után próbálta segíteni a miniszterelnököt, amikor Gyurcsány Ferencnek „Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a p…csába! Valljuk be!”

Nem félnek (Fotó: MTI)

Nem félnek (Fotó: MTI)

A történet persze úgy kerek, ha közöljük, Feri maradt és az SZDSZ ment, Horn Gábor továbbra is „Mindegy, hogy rendes választás lesz-e 2010-ben, vagy előre hozott jövőre, legfeljebb 7-8 hónappal előbb jön a Fidesz.”

Kóka a szeretetről

Azóta az egykori koalíciós partnerek legfőképp csak üzengetnek egymásnak, és alkudoznak, hogy ki mit szavaz meg a másiknak. A liberálisok sokáig az adócsökkentéssel riogatták az egyre elszigeteltebb szocialistákat. Az SZDSZ frakcióvezetője Kóka János a FigyelőNetnek adott „Az adócsökkentés olyan, mint a szeretet: minél többet kínálunk belőle, annál jobb lesz mindnyájunknak.”

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke inkább a választóknak üzent, hogy senkinek ne legyenek kétségei, Orbán mit gondol a jelenlegi kormányfőről. Az Inforádiónak adott „A határozott vezető meg a félbolond között nagy különbség van. Félbolond az, aki megmakacsolja magát, nem hallgat senkire, tüzes, lángoló szemmel hisz a maga igazában, nem is hajlandó megfontolni más érveket, és arra használja a politikát, hogy saját magát kivetítse, rákényszerítse a társadalomra. Egy demokratikus vezető nem ilyen”.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök blogbejegyzésében arról írt, hogy Orbán Viktor gazdasági vezetőknek azt mondta, először győzni akar, aztán egy darabig nem csinálna semmit, és csak utána mondaná meg programját. “Gyáva magatartás ez. Sőt hazug is. Különösen olyan ember szájából, aki eddig azt mondta, hogy csak azt hajthatja végre a kormány, amire a választóktól felhatalmazást kapott”Félelem és reszketés

A jelek szerint a Fideszben nem idegenkednek a keményebb hangnemtől, Arnóth Sándor őszinte, nyílt emberként „Lógni fogsz!”. Nem tudni, Iváncsik Imre, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár megijedt-e Arnóth fenyegetésétől, a fideszes politikus viszont biztosan törölné már saját mondatát, emiatt ugyanis lemondatták a képviselőségről.

Iváncsikhoz hasonlóan fenyegetve érezte magát az MDF is. Dávid Ibolya pártelnök közleményben „Aki szembeszáll a politikát befolyásolni akaró pénzügyi oligarchákkal, az komoly kockázatot vállal, és olyan erőkkel néz szembe, amelyek nem riadnak vissza semmilyen eszköztől sem. Ugyanakkor a mai események ellenére is erre csak egyetlen választ tud adni az MDF: nem félünk!”

Eltűnő-feltűnő

Érkezett is megmentőként Lengyel Zoltán, aki a Fideszből a kisgazdákhoz csatlakozott, ahonnan később kizárták, bár ő „nem akar pártok között cikázó” politikusnak tűnni, bár életében csak két pártnak, a Fidesznek és az FKNP-nek volt tagja.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sem akart cikázó politikusnak tűnni, ezért egyenesen

Ajánlott videó

Olvasói sztorik