Belföld

Kínai rendőröket kapunk jövőre

Akár már tavasszal munkába is állhatnak Budapesten az első kínai rendőrségi trénerek. A részletekről a pekingi rendőrség illetékeseinek jövő év elején esedékes budapesti látogatásán születik megegyezés - írta a Népszabadság.

A kulturális és a nyelvi különbségek gyakran ellehetetlenítik a magyar nyomozóhatóság munkáját; az európaiak számára olykor még két kínai megkülönböztetése is gondot okoz. Több súlyos bűnügyet a magyar rendőrség egyedül képtelen felderíteni, ezen a helyzeten változtatna a kínai vendégek szerepvállalása.

A Magyarországon élő, több tízezresre becsült kínai kolónia tagjainak többsége nem hajlandó beszélni a magyar nyomozókkal, legyen szó bármilyen brutális bűncselekményről is. A Népszabadság szerint a hallgatásnak több oka is lehet. Sokan illegálisan, hamis iratokkal élnek és dolgoznak nálunk, csempészárukkal kereskednek, míg a többség egyszerűen csak nem akar belekeveredni semmibe.

A kínai rendőrség más országok hatóságainak szívesen és mind gyakrabban nyújt segítséget kínaiak által vagy azok sérelmére elkövetett bűncselekmények felderítéséhez, így például napi kapcsolatban állnak az FBI-jal, az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodával is – olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik