Belföld

Vége a vasutassztrájknak

Hétfőn, december 22-én 24.00 órától meg nem határozott időre felfüggeszti az országos vasutassztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ). A belföldi közlekedés 24 óra alatt állhat teljesen helyre.

A MÁV a lehető legrövidebb időn belül igyekszik megszervezni és újraindítani a vonatközlekedést, a teljes menetrend 24 órán belül, a december 24-i – szerdai – hajnali üzemkezdetre állhat helyre – közölte a vasúttársaság.

Egy nap alatt áll helyre a rend

Az elővárosi, a távolsági és az InterCity járatok folyamatosan és fokozatosan állnak majd az utasok rendelkezésére, már kedden is. Kedd délutánra várhatóan már jelentős mértékben normalizálódik a vasúti közlekedés, de még számítani kell járatkimaradásokra, késésekre.

A nemzetközi vonatközlekedés helyreállításához várhatóan hosszabb idő szükséges, mivel a nemzetközi vonalakon futó személyvagonok zömmel külföldön rekedtek. A sztrájk miatt a nemzeti vasúttársaságok nem indították el budapesti járataikat.

Egyezség még nincs

A MÁV és a szakszervezet hétfői tárgyalásán sem született megegyezés a sztrájkkövetelésekről, valamint a még elégséges szolgáltatásról. Korábbi hírek szerint az egyeztetést kedden 17 órakor folytatták volna.

A hétfői tárgyalást követően Gaskó István, a VDSZSZ elnöke elmondta, hogy a munkáltató nem mozdult el eddigi ajánlatáról. A VDSZSZ fő követelése 250 ezer forint kifizetése minden vasutasnak a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék kiszervezési pótlék a leányvállalatok dolgozóinak.

250 ezer forintot akarnak

A VDSZSZ december 14-én éjfél óta folytatja a megkezdett, és már többször felfüggesztett sztrájkot. Először 2008. február 1-jén hirdette meg határozatlan idejű, úgynevezett gördülősztrájkját, amely bármikor felfüggeszthető és újraindítható. Azóta február 1-jén, február 4-7. között, február 25-én, április 7-én, valamint július 15-én sztrájkoltak.

A VDSZSZ egyik fő követelése, hogy minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, ami a 102,5 milliárd forintból 8 milliárd forintot tenne ki. A szakszervezet továbbá – a megajánlott 6,9 százalékos bérfejlesztés mellett – 10 százalékos többlet-bérfejlesztést kér a kiszervezett MÁV-társaságok dolgozói számára a MÁV-START Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., illetve a MÁV-Gépészet Zrt. munkavállalóinak. Utóbb ez kiegészült a december 14-én hatályba lépett új menetrend visszavonásával, mivel az szerintük ellehetetleníti a személyszállítást.

A MÁV jogszerűtlennek tartja

A MÁV-társaságok jogszerűtlennek és közgazdaságilag megalapozatlannak tartják a VDSZSZ követelését. A MÁV Zrt. álláspontja szerint a privatizációs törvény nem teszi lehetővé a más társaságokban dolgozók számára a kedvezményes tulajdonszerzést, így azt csak a MÁV Cargo dolgozóinak ajánlották fel a részvények 5 százaléka erejéig.
A MÁV-csoport – amelynek főbb tagjai a MÁV Zrt., a MÁV-START Zrt., a MÁV Trakció Zrt., a MÁV Gépészet Zrt. – 35 ezer munkavállalójából több mint 10 ezer VDSZSZ-tag. Nem része már a MÁV-csoportnak a 3.400 munkavállalót foglalkoztató MÁV Cargo.

A MÁV Zrt.-nél 2008. decemberi adatok szerint 6.000, a MÁV START-nál 3.000, a MÁV Gépészetnél 1.000, a MÁV Cargónál 1050 taggal rendelkezett a VDSZSZ.

A MÁV-csoport 2007. évi mérleg szerinti konszolidált eredménye mínusz 12 milliárd 471 millió forint volt. Az idén pozitív zárás várható, a MÁV-csoportnál 18 milliárd 201 millió forint mérleg szerinti konszolidált eredményre számítanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik