Belföld

Csütörtökön is káosz a vasúton

A szerdai egyeztetéseken sem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV képviselői között, így folytatódik a vasárnap óta tartó országos vasutassztrájk. Az ünnepek alatt járnak majd a vonatok.

Szerdán is kiszámíthatatlan volt Magyarországon a vasúti közlekedés a VDSZSZ sztrájkja miatt, délelőtt a vonatok mintegy fele közlekedett, eközben sem a délelőtti, sem a délutáni egyeztetéseken nem született megállapodás a felek között.

A vasúttársaság továbbra sem tudja teljesíteni a VDSZSZ által kért, minden dolgozónak kifizetésre ajánlott nettó 250 ezer forintot, amely a Máv-Cargo privatizációja kapcsán került előtérbe. Továbbá a leányvállalathoz kiszervezett dolgozóknak sem tudják megadni a plusz 10 százalékos bérkövetelést – mondta Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője.

A még elégséges szolgáltatásokról sem tudtak megállapodni. Ennek kapcsán a VDSZSZ egy korábbi, 1995-ös megállapodást frissítene fel, amelyet akkor a MÁV hivatalosan elfogadott. Akkor minimális szolgáltatásként 400-450 vonat közlekedtetésében állapodtak meg a felek a sztrájk idejére. A MÁV sajtófőnöke azonban hangsúlyozta: a 13 évvel ezelőtti szerződést csak egyszeri alkalomra kötötték. A MÁV ragaszkodik ahhoz, hogy a sztrájk ideje alatt a még elégséges szolgáltatások keretében 976 vonat közlekedjen naponta – hangsúlyozta Kavalecz Imre.

A VDSZSZ alelnöke, Bárány Balázs elmondta, hogy a VDSZSZ folytatja a sztrájkot. Értékelésük szerint a MÁV vezetése a szakszervezet és a sztrájkoló dolgozók kifárasztására számít, de csalódni fog, mert a sztrájk támogatottsága, a dolgozók elszántsága napról napra erősödik. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke szerdán nem nevezte meg pontosan, meddig sztrájkolnak, de kijelentette: december 24-én, 25-én és 26-án teljes üzemet terveznek.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.