Belföld

Továbbra is Kóka az SZDSZ-frakció élén

Kóka Jánost választották meg az SZDSZ parlamenti frakciójának vezetőjévé.

Ismét Kóka János eddigi frakcióvezetőt választották meg – 10-6 arányban, Gulyás József ellenében – az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjának élére hétfőn.

Hankó Faragó Miklós levezető elnök az újságíróknak azt mondta, hogy a két korábbi jelölt, Fodor Gábor pártelnök és Kóka János mellett Gusztos Péterre, Eörsi Mátyásra, őrá és Gulyás Józsefre is érkezett jelölés, amelyet négyőjük közül csak Gulyás József fogadott el. Ezután Fodor Gábor visszalépett.

A képviselők a szavazás mindkét fordulójában 16 érvényes és 3 érvénytelen voksot adtak le. Kóka János az első fordulóban 9:7 arányban nyert, de akkor még a voksok kétharmadára lett volna szüksége. A második fordulóban tíz szavazatot kapott, míg Gulyás József hatot, így egy évig ismét Kóka János az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője.

Kóka Jánost először tavaly decemberben választották – egyhangúlag – frakcióvezetővé, miután Eörsi Mátyás lemondott a tisztségről. Kóka János megbízatása idén december 5-én járt le.

Múlt hét hétfőn már szavazott a képviselőcsoport, miután Fodor Gábor egy héttel korábban bejelentette, hogy elnöki jogával élve ő is jelölteti magát. Akkor három fordulót tartottak, és mindegyik esetben 9-9 volt a szavazati arány.
Múlt hét kedden Fodor Gábor újságírók előtt azt mondta, hogy új, kompromisszumos jelöltben kellene megállapodni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik