Az elnök elmondta, azért nem vesznek részt a jövő csütörtökre időzített BKV-sztrájkban, mert azt korainak találják. Januárban kezdődik majd a bértárgyalás és még folytatódnak a vállalat átszervezésével, a cég finanszírozásának megoldásával foglalkozó egyeztetések. A metró és a HÉV dolgozói, sőt a troli- és a villamoságazatban dolgozók zöme is úgy gondolja, hogy jövő év elejére kell tartalékolni a nyomásgyakorlás eszközeit.
A sztrájkolni készülő – főleg a buszágazat dolgozóit képviselő – szakszervezetek jövő hétfőig adtak haladékot a cég vezetőinek, hogy megoldást találjon a BKV nehéz gazdasági helyzetére.
A cégnek a sztrájkolók szerint 30 milliárd forint azonnali gyorssegélyre van szüksége a cégnek, hogy az idei és a következő évi tervezett hiányt pótolni tudják, és ne kerüljön veszélybe a BKV működése.
A sztrájkot jelentő szakszervezetek öt pontban foglalták össze követeléseiket: szülessen törvényi szabályozás a városi közlekedés finanszírozásának rendezésére, az állam növelje a normatív támogatást és a finanszírozás átalakításával teremtse meg a cég stabil működésének feltételeit, a főváros pedig vállalja át a BKV 80 milliárdos tartozásából keletkezett kamatterheket, vagy ennek megfelelő támogatással segítse a cég működését.
A követelések között az is megfogalmazódott, hogy a főváros ne a jegyárak növelésével pótolja a cég működéséhez hiányzó költségeket, hanem hozzon létre külön alapot, amely fedezetül szolgálhatna a BKV működésének finanszírozásához.