Belföld

Havasiné újra indul

Havasiné Orbán Mária újra vállalja a jelölést, ha a köztársasági elnök ismét őt jelöli a Legfelsőbb Bíróság elnökének - írta a Kisalföld keddi száma.

„Ha az elnök úr ismét jelöl, azt megtiszteltetésnek tekintem, és vállalom” – jelentette ki a Győri Ítélőtábla elnöke. Elmondta: ezt annak ellenére sem éli meg kényelmetlenül, hogy az Országgyűlés egyszer már döntött, és nem választotta meg.

A főbírójelölt a lapnak adott interjújában elmondta: esélyeit még a mindent eldöntő nap reggelén sem latolgatta. „Nem készültem A beszéddel és B beszéddel, azt mondtam, amit őszintén gondolok: ami számomra a legfőbb, hogy a szakmai hozzáértésemet senki sem vitatta” – fogalmazott.

„Nem érzek csalódottságot, inkább titkon még némi megkönnyebbüléssel is megyek haza Győrbe, a családomhoz. Meglepődéssel sem tölt el az eredmény” – mondta a lapnak a Parlamentben, a hétfői szavazás eredményének kihirdetése után Havasiné Orbán Mária.

Az Országgyűlés hétfőn nem szavazta meg a jelöltet, mivel a 203 igen szavazat – a 152 nem és a 9 érvénytelen szavazat mellett – nem volt elegendő a megválasztáshoz szükséges kétharmados – 257 igen szavazatot jelentő – többséghez.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.