Belföld

Csak központi írásbeli felvételi lesz a középiskolákban

A középiskolába jelentkező diákoknak elegendő lesz egyszer, a központi írásbeli vizsgán számot adni tudásukról, a hat- és nyolc évfolyamos intézményekbe pályázóknak pedig nem kell szóbeli vizsgát tenniük az idei évtől – közölte Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára. Az írásbelikre december 10-ig lehet jelentkezni.

Az idei felvételi eljárás egyik fő változása, hogy a hat- és nyolc évfolyamos középiskolába jelentkezőknek nem kell szóbeli vizsgát tenniük, az intézmények az általános iskolai eredmények, vagy jelentős túljelentkezésnél a központi írásbeli eredménye alapján dönthetnek a felvételről – mondta a politikus a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.

A négy évfolyamos intézmények a tanulmányi eredmények, a központi írásbeli alapján határozhatnak, illetve korlátozott számban tarthatnak szóbeli meghallgatásokat is. Külön írásbeli vizsgát azonban ezek az intézmények sem szervezhetnek – hangsúlyozta az államtitkár.

Ha egy diák a központi írásbelit megírta, annak eredményét az ország minden középiskolájának figyelembe kell vennie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik