Belföld

Gyurcsány csalódott Ficóban

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint csalódást keltő Robert Fico szlovák kormányfő neki küldött levele, amelyben tételesen elutasítja azt a hat javaslatot, amelyet ő november közepén, találkozójuk után tett Révkomáromban.

A levél szerint Szlovákiában az alkotmány és több más jogszabály biztosítja a kisebbségek jogainak védelmét, ezért ezen a téren nincs szükség új törvényekre. A levél kapcsán Daróczi Dávid kormányszóvivő úgy nyilatkozott, Gyurcsány Ferenc kezdeményezte, hogy a parlament európai integrációs, valamint külügyi bizottsága tartson együttes ülést, hogy megvitassák a kialakult helyzetet.

“A (szlovák) kisebbségvédelmi törvények teljes mértékben megfelelnek az európai normáknak, ez a rendszer bevált Szlovákiában” – áll a december 3-án keltezett levélben, amelyet a szlovák miniszterelnök Gyurcsány Ferenc november 17-i levelére írt válaszul.

Azzal a magyar indítvánnyal kapcsolatban, hogy a két ország megkülönböztetett figyelemmel segítse, és a szokásosnál nagyobb mértékben támogassa a kisebbségi oktatás és kultúra intézményeit, Fico kijelentette, Szlovákia ma is jelentős mértékű pénzügyi támogatást nyújt a magyar kisebbségi iskoláknak.

A magyar kisebbségi kultúra támogatása a szlovák kulturális minisztérium irányítása alatt álló támogatási program keretében valósul meg – olvasható a szlovák kormányfő levelében. Az anyaországban kiadott tankönyvek kölcsönös használatát illetően, a szlovák fél arra hivatkozott, hogy a szlovákiai iskolák csak az oktatásügyi minisztérium által jóváhagyott vagy ajánlott könyveket használhatják. Fico utalt arra, hogy előkészületek folynak egy közös szlovák-magyar történelemoktatási segédtankönyv kiadásáról.

Gyurcsány Ferenc javaslatai között szerepelt, hogy fogadjanak el nemzeti-nemzetiségi magatartáskódexet, s hozzanak létre úgynevezett becsületbíróságot, amely a kódex megsértése esetén állást foglalhatna. A szlovák kormányfő erre reagálva kifejtette: “nem hiszi, hogy segítené a problémák megoldását, ha zavaros hatáskörrel rendelkező új struktúrákat hoznának létre”. Azzal az indítvánnyal kapcsolatban, hogy a felek közösen kezdeményezzenek független vizsgálatot, ha az egyik országban megsértik a nemzeti kisebbségek jogait, Fico azt hangsúlyozta, hogy a szlovák-magyar vegyes bizottság már többször hatékony eszköznek bizonyult a kisebbségi ügyek megoldásában. Hozzátette: a szlovák bíróságoknak van hatásköre arra, hogy bármilyen egyéni jogsértésben döntést hozzanak.

A szlovák kormányfő levelében elvetette a nemzeti és kisebbségi parlamenti biztos megválasztásának ötletét is, arra hivatkozva, hogy a szlovák jogrendben létezik az ombudsman hivatala, amelynek feladata, hogy közvetítsen a polgárok és az állam között.

Fico meglepőnek tartotta, és elfogadhatatlannak nevezte azt a magyar javaslatot, hogy nyilvánítsák semmissé azt a szlovák törvényt, amely tiltja más országok nemzeti jelképeinek használatát a szlovákiai belföldi sportrendezvényeken. A szóban forgó jogszabálynak éppen az a célja, hogy megakadályozza valamennyi ország, köztük Magyarország nemzeti szimbólumainak meggyalázását.

A dunaszerdahelyi üggyel kapcsolatban Szlovákiának változatlan az álláspontja a válaszlevél szerint. Fico reményét fejezte ki, hogy a két ország belügyminisztere a lehető legrövidebb időn belül találkozni fog, és ezen a találkozón tisztázódik a labdarúgó-mérkőzésen végrehajtott (rendőri) akció kérdése.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Aerial panorama of modern business financial district with tall skyscraper buildings illuminated at night, Tallinn, Estonia
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.