Belföld

Kósa Lajos: előremenekülünk

admin

2008. 12. 07. 14:00

Végelgyengült állapotban érte az önkormányzatokat a pénzügyi válság – állítja Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a Fidesz alelnöke. A Figyelő interjúja.

Miként érinti a nemzetközi krízis a magyarországi településeket?

Az 1990-es évek legeleje óta az állami finanszírozás és az önkormányzati feladatok tényleges költségei közötti olló egyre nyílik. Mára az önkormányzati szisztéma finanszírozhatatlanná vált, miközben minden évben egyre több feladatot kap az államtól. Így a válság az önkormányzati rendszert végelgyengült állapotban érte el. Nem is kérdés, hogyan érint ez bennünket: szörnyen!

Ez akár csődöket is előrevetíthet?

Egy önkormányzat nem úgy megy csődbe, mint egy vállalat, hanem nem tudja ellátni az alapfeladatait. Önmagában bajban van a rendszer: az önkormányzatok több mint a fele – önhibáján kívül – egyébként sem tudja ellátni a feladatait, s ezért rendkívüli segítségre szorul az államtól. Ha az osztályban ketten buknak meg matekból, akkor a két gyereknek jobban kellett volna tanulnia, ha az osztálynak több mint a fele, akkor a tanárt kell lecserélni – jelen esetben a kormányt, mert ez így tarthatatlan.

Fotó: Lakos Gábor

Fotó: Lakos Gábor

Debrecennek ebben a helyzetben mekkora mozgástere maradt?

Minél nagyobb egy önkormányzat, annál nagyobb mozgástere van. Ilyen értelemben, a legrosszabb helyzetben a kistelepülések vannak. A vidéki nagyvárosok közül Debrecennek a költségvetési főösszege a legnagyobbak egyike, az adósságállományát illetően a mezőny második felében található, fejlesztési hányadát nézve az élversenyzők közé, az életminőséget tekintve pedig kifejezetten az élmezőnyhöz tartozik, tehát minket a válság egy kicsit kedvezőbb helyzetben ért el. Ez sok mindennek köszönhető: aktív vagyonpolitikát folytatunk évek óta, ami azt jelenti, hogy nem csak eladunk, hanem veszünk is, tehát próbálunk gazdálkodni a vagyonnal.

Ezek szerint a mostani tervezett eladásoknak nincs köze a város adósságának finanszírozásához?

Nincs. Ráadásul nem vagyunk abban az értelemben kényszerben, hogy pusztán a költségvetési problémáink miatt kellene értékesíteni a vagyontárgyainkat.

A válságot sokan lehetőségként is értelmezik, amelyben újraorientálható a gazdaság. Van ilyen terve Debrecennek?

Jóval a krízis előtt, még a kilencvenes évek végén úgy alakítottuk át a gazdaságpolitikánkat, hogy azt mondtuk: a magas hozzáadott értékű ipar és szolgáltatás az, ami nekünk kell, mert van egyetemünk, van jó szakképzési rendszerünk, összesen 70 ezer diák tanul itt. Mi nem leszünk kereskedelmi központ, mint Dubai, illetve sí- vagy vitorláscentrum, esetleg olajkikötő; nekünk azt kell használni, ami a fejünkben van. Az elmúlt másfél évben vagy 2 ezer új munkahely nyílt a magas hozzáadott értékű iparban, szolgáltatásban, és még ennyi jön létre a következő évben. Európai jelentőségű az ESS neutronkutató központ terve. Meg vagyunk győződve arról is, hogy Debrecen számára a legkedvezőbb nagy hozzáadott értékű szolgáltatás az egészségügyi szolgáltatásnyújtás lesz. Ennek akarunk komoly bázist építeni.

Az utóbbi években látványos fejlesztéseket hajtottak végre: felújították a belvárost, két éve megnyitották a MODEM kortárs művészeti központot. Nem lennének könnyebb helyzetben, ha ezt a pénzt csak az oktatásra, gazdaságfejlesztésre költik?

Ezzel a logikával, ha eladnánk a koronaékszereket, akkor is egy kicsit beljebb lennénk! És mi szükség van a Nemzeti Múzeumra?! Ezek a fejlesztések egybeesnek a gazdaságfejlesztési stratégiánkkal. A magas hozzáadott értékű szolgáltatás, ipar ugyanis mit igényel: magasan képzett embereket, akik az eszükkel keresik a pénzt. Ezek az emberek nem szeretnek a szellemi sivatagban élni, ezért kell, hogy fejlett „intellektuális infrastruktúra” vegye őket körül. Színház, kiállítóközpont, kulturális és tudományos események, konferenciaközpont, sportcentrumok – általában olyasmi, amitől tartósan jó teljesítményt tudnak nyújtani. Összeszerelni lehet a sivatagban is, vagy az őserdő mélyén. Amikor a British Telecom helyszínt keresett az IT-service központjának, pont akkor volt nálunk az a Leonardo-kiállítás, amelyet a londoni munkatársuk már Firenzében meg akart nézni. Ebéd közben javasoltam, hogy menjünk át, ez ugyanaz, mint amiről az Uffiziben lemaradt. Leesett az álla, és láttam rajta, hogy a 100-as skálán Debrecen 15 ponttal előrébb lépett, mert nem azt érezte, hogy a világ végén van, hanem egy olyan városban, ahol ilyesmi is létezik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.