Belföld

Szociális bolthálózatot építene a Fidesz a Magosszal

Szociális bolthálózat megszervezését tervezi a Fidesz és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz). Az első üzlet a Ferencvárosban nyílna meg.

Terveik szerint az első üzlet a jövő év elején nyílik meg, s ha ez sikeres lesz, akkor további boltok nyitására is sor kerülhet – mondta Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója a Ferencvárosban szombatra szervezett piacon. Itt magyar gazdák termékeit, almát, burgonyát, mézet, tejet árultak méltányos áron.

Budai Gyula közölte: az üzlet nyitásának lényege, hogy ne csak beszéljünk a szociális válságról, de segíteni is próbáljunk a rászorulóknak, akik főként nyugdíjas, idős emberek. Hozzátette: minden önkormányzattal együtt kívánnak működni azért, hogy ilyen üzletek nyílhassanak.

A gazdák visszaszereznék piacaikat

A szombati piaccal kapcsolatban a Magosz szövetségi igazgatója elmondta: ez a negyedik ilyen alkalom a Ferencvárosban, s az akció része annak a törekvésnek, hogy a magyar gazdák visszaszerezzék az EU csatlakozáskor elvesztett piacaikat.

Bácskai János, a Fidesz időközi országgyűlési választásokra jelölt képviselőjelöltje közölte: sem a szociális bolthálózat, sem pedig a piac megszervezése nem egy párt feladata lenne, ezért a Fidesz együtt kíván működni minden önkormányzattal, amely ebben szerepet vállal.

Hozzátette: mind a szociális bolthálózatnak, mind a piacnak fontos szerepe van abban, hogy pótolja a rövidesen megszűnő Haller utcai piacot.

Piaccal kampányolnak

Kérdésre válaszolva közölte: nem titok, hogy az akció “kapcsolatban van” a januári időközi országgyűlési képviselőválasztással.

A IX. kerületben azért írtak ki időközi választást, mert Gegesy Ferenc polgármester, korábbi szabad demokrata országgyűlési képviselő szeptember 15-én lemondott parlamenti mandátumáról és kilépett a pártból is. A ferencvárosi 12-es országos egyéni választókerületben élők január 11-én szavazhatnak Gegesy Ferenc utódjáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik